Vágólapra másolva!
Horváth Ákos legalább minden második hárompontos kísérletéből betalált a gyűrűbe az Eurochallenge-kupában, amivel sokat hozzátett ahhoz, hogy a Szolnoki Olaj - 54 év után első magyar csapatként - négy közé jusson egy európai kosárkupában. A 2010-es év legjobb magyar kosarasa nem fél a Besiktastól, pedig a török csapatban szerepel egy 206 centis angol lepattanózó specialista és egy 603 NBA-meccsen szerepelt Puerto Ricó-i kosaras is. A házigazda Debrecen kosárlázban ég, az elődöntő pénteken 18 órakor kezdődik.

A Szolnoki Olaj 54 évvel ezelőtti kosársikert idézve bejutott a legjobb négy közé a harmadik számú európai kosárkupában, az Eurochallenge-ben, de akár túl is szárnyalhatja az 1958-ban végül BEK-bronzérmet nyert Budapesti Honvéd eredményét. Ehhez a magyar bajnoknak pénteken a döntőbe jutáshoz le kell győznie a volt NBA-játékosokkal teletűzdelt, tavaly még Allen Iversont is soraiban tudó török sztárcsapat Besiktast.

Bár a papírforma egyértelmű török sikert ígér, a Szolnok az idén már többször is meglepetést okozott olyan, jóval magasabban jegyzett csapatok ellen, mint a francia Elan Chalon, a belga Okapi Aalstar, a német Telekom Baskets vagy a lett BK Ventspils.

A pályán elért bravúrokat sportdiplomáciai siker követte, hiszen a négyes döntőt Magyarország rendezheti, igaz, nem Szolnokon, hanem Debrecenben - a Főnix Csarnokban - lesznek a meccsek, de így legalább több néző láthatja őket.

Amikor a bedobó 50-ből 49-et bedobott

Az Olaj egyik legjobbja az eddigi meccseken Horváth Ákos volt, aki 71 hárompontos kísérletéből 38-szor betalált a gyűrűbe, és 53,5 százalékos átlagával jelenleg a kupasorozat legjobb tripladobójának számít.

"Szolnokon a csapattársammal, Fodor Marcival gyakoroljuk a hármasokat, és el kell ismernem, helyből ő jobb nálam, de ez inspirál engem. Elég jól nyúzzuk egymást Marcival, mindig tétre megy a meccs, a vesztes például meghívja egy kávéra a győztest. A hárompontos vonal öt pontjáról dobálgatunk, általában 80 százalék feletti pontossággal" - mesélte Horváth.

Forrás: MTI/Bugány János
Forrás: MTI/Bugány János

Horváth Ákos (fehér mezben) szerint legyőzhető a Besiktas

Horváth egyéni rekordját még Pakson állította fel, amikor 50 hármas kísérletből 49-et a gyűrűbe dobott. "Kiss Zsoltival versenyeztem, és a végén már ő is azért szorított, hogy ne hibázzak. Egyszer, középről rövidet dobtam, a többi mind bement."

Persze edzésen, üres csarnokban közel sem olyan, mint meccsen elvállalni egy hármast, Horváthot azonban spannolja a tét, a sorsdöntő Ventspils elleni meccsen négy kísérletből négy hármast szórt. "Szeretem a kiélezett szituációkat, a tavalyi, Albacomp elleni győztes kosaram a kedvencem: kilenc másodperc volt hátra, egy ponttal a fehérváriak vezettek, én pedig négy-öt méterről egy palánkos tempót dobtam." Reméli, Debrecenben is lesz ilyen lehetősége: "Állok elébe, elvállalom a végén, ha kell, nem gondolok arra, hogy mi van, ha nem sikerül."

Azzal abszolút nem törődik, hogy első helyen marad-e a triplázók különversenyében, ahol főleg a belga Okapi Aalstar elleni teljesítményének köszönhetően tört előre, amikor nyolc dobásából hetet bevágott, és végül 29 ponttal zárt. "Ha hármat kihagyok a Besiktas ellen, a negyediket akkor is eldobom. Ha tiszta a helyzet, dobni kell, egy Final Fourban nincs min gondolkodni" - mondta a bedobó.


Korábban Ray Allen tripladobási technikáját vizsgálta - "mindkét irányból gyorsan bele tud állni, és láttam, hogy a keze egyenes, de ez lábban dől el" -, a büntetődobásokat illetően pedig Michael Jordant és Kobe Bryantet tartja követendő példának: "Főleg Jordané tetszett, mert ő elég lendületes lábrugót is beletett a dobásába, nem emelkedett meg, mégis úgy mozgott, mintha tempót dobna."

A szolnoki és a török szurkolók is nagy csatát vívhatnak

A 31 éves játékos szerint a Besiktas a négyes döntő legerősebb csapata, de ez korántsem jelenti azt, hogy meg is fogja nyerni a török csapat a kupát. "Videón elemeztük a Besiktas játékát, és olyan érzésem volt, mintha kicsit jóllakott játékosok alkotnák a keretét. Olyanok játszanak benne, akik komoly válogatottakban és az NBA-ben is kosaraztak már, így lehet, számukra ez a kupa nem olyan nagy kihívás, mint nekünk."

Horváth azért is optimista, mert az idén a szintén négyes döntőbe jutott Chalont is sikerült már legyőznie a Szolnoknak - a franciák pénteken este 20.30-kor az orosz Ljubercivel elődöntőznek -, ráadásul a debreceni helyszín is a magyar csapatnak kedvez.

Forrás: MTI/Bugány János
Forrás: MTI/Bugány János

"Szerda óta Debrecenben készülünk az elődöntőre, eddig hat edzésen akklimatizálódtunk, ráadásul a meccslabdákat három hete mi törjük be" - sorolta a hazai esélyt növelő tényezőket. "Ezerötszáz jegyet már megvettek a szolnoki drukkerek, nagy részük piros-feketébe öltöző, a meccset végigüvöltő, igazi fanatikus lesz. De lesz egy kis verseny a törökökkel is, 900 jegyet ők is kaptak, és messze földön híresek a fanatizmusukról" - adott kedvcsinálót az Atomerőműben, Kecskeméten és az Albacompban is megfordult Horváth, aki úgy véli, Magyarországon kétségkívül a Szolnoknak van a legjobb szurkolótábora.

Trotter bármelyik európai csapatba beférne

A honosított játékosként a magyar válogatottban is szereplő Obie Trotterre szintén kulcsszerep vár pénteken, a 28 éves amerikai irányító 289 pontjával az egész kupasorozat legjobb dobója, 17-es meccsenkénti átlagával pedig a teljes mezőny ötödik helyezettje. "Lehet, sokan megköveznek azért, amit mondok, de Obie jelen pillanatban bármelyik európai csapatba beférne" - dicsérte csapattársát Horváth, hozzátéve, hogy a Szolnokban és a válogatottban is nagyon szeret együtt szerepelni Trotterrel, mert nála komplexebb játékos nagyon kevés van Magyarországon.

"Ha az ellenfél elkezdi feltérképezni, a felénél feladja, mert nincsen gyengéje. A labdavezetése, a trükkjei tanítanivalók, ezenkívül minden oldalról bátran és eredményesen beleáll a dobásokba - de sokáig sorolhatnám, hogy miben jó még."

Trotter embere az ellenfél egyik kulcsembere, Carlos Arroyo lehet majd a pályán, a 188 centis Puerto Ricó-i sztár ismert NBA-játékos, 2001 óta a Toronto Raptors, a Denver Nuggets, a Utah Jazz, a Detroit Pistons, az Orlando Magic, a Miami Heat és tavaly a Boston Celtics is alkalmazta, összesen 603 meccsen lépett pályára.

Forrás: MTI/Bugány János
Forrás: MTI/Bugány János

A szolnoki sikercsapat

De akire talán még jobban figyelni kell, az a 206 centis angol Pops Mensah-Bonsu, aki a teljes kupamezőny legjobb lepattanózója 10,8-es átlaggal, 18,3-es pontátlagával pedig - épp Trottert megelőzve - a negyedik.

"Ki kell zárni a lepattanóknál, teljes energiával megy a labdákért, brutális fizikuma van, de meg kell próbálni megállítani" - mondta Horváth a 2006 és 2011 között öt NBA-csapatban is megfordult, ghánai felmenőkkel rendelkező erőcsatárról.

A 2010-ben az év magyar kosárlabdázójának választott Horváth szerint a hazai kosárlabdázás lendületben van, és a tavalyi selejtezős kudarc után az idén végre jól jöhet ki abból, hogy bővítették a kosár-Eb mezőnyét. "Hanga Ádi és Lóránt Peti a komoly spanyol bajnokságban pallérozódnak, velük kiegészülve lehet keresnivalónk az idén, nem is vagyunk halálcsoportban (az ellenfelek: Horvátország, Ukrajna, Ausztria, Ciprus - a szerk.), én már nagyon várom a nyári felkészülést, majd az augusztus-szeptemberi meccseket."

Egy szép Horváth-tripla 2009-ből:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!