Az MNB tíz bankot bírságolt meg jogszerűtlen díjemelésért

Vágólapra másolva!
A jegybank az elmúlt időszakban - korábbi bejelentésének megfelelően - újabb pénzügyi szervezeteknél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 25-e között a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein.
Vágólapra másolva!

Az ügyfeleket kártalanítani kell

Az MNB a 10 megbírságolt pénzügyi szervezet közül 9 szolgáltatót kötelezett a jogsértően elvont díjtöbblet fogyasztóknak történő visszafizetésére. Egy esetben nem kötelezte az MNB visszafizetésre a szolgáltatót, mivel a vizsgálat időtartama alatt már igazoltan teljesítette a visszafizetést.

Olcsón megúszták

A korábbi időszakhoz képest a több esetben alacsonyabb bírságtételek oka, hogy a jogsértések kisebb intézményekhez köthetők, amelyek részben inkább vállalati bankolással foglalkoznak, így egyenként kevesebb fogyasztót érintettek, akiktől kisebb mértékű díjat is vontak el jogszerűtlenül - olvasható a közleményben.

Többféle szabálytalanságot találtak

A frissen feltárt jogsértésekkel kapcsolatban az MNB kifejti: egyes esetekben hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben.

Előfordult, hogy a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb mint 2 hónappal hirdették meg, illetve a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról. A jogsértések között volt, hogy a hitelintézetek elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát, az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt, vagy a korábbi "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciót tettek fizetővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti, valamint megváltoztatták a díjszámítás módját.

Tíz bankot büntettek meg

A jegybanki közlemény szerint a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe, a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., a Szentesi Hitelszövetkezet, a Commerzbank Zrt., a Magyar Vidék Hitelszövetkezet, a Tiszántúli Első Hitelszövetkezet, az EvoBank Zrt. és a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. egyenként 1,5 és 5,5 millió forint közötti bírságot kapott.

Ugyanakkor 10 másik intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy annak végrehajtása megfelelt a jogszabályoknak. Ez a 10 intézmény a Magyar Cetelem Bank Zrt., a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt., a Porsche Bank Hungaria Zrt., a Sberbank Magyarország Zrt., a Banif Plus Bank Zrt., a KDB Bank Európa Zrt., a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., az UniCredit Bank Hungary Zrt., a Somogy Takarékszövetkezet és a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!