Előzetes letartóztatásba helyeztek az egyiptomi hatóságok hét férfit, akik az ország első melegesküvőjét megörökítő videofelvételén szerepeltek, és felbujtással, valamint a köztisztességet sértő képsorok terjesztésével vádolják őket. A melegházasságot tiltó, többnyire konzervatív muszlimok lakta észak-afrikai országban hatalmas felzúdulást keltett a közösségi oldalakon múlt hónapban terjedni kezdett videó.
A képsorokon az látható, ahogy több mint tucatnyian ünneplik egy nílusi hajón a meleg pár házasságát.
Az egyiptomi ügyészség szerint az összejövetel még áprilisban történt, a videofelvétel azonban augusztusban terjedt el. A rendőrség 16 résztvevőt azonosított, közülük hetet elfogott, két embert még keresnek.
A hatóságok szerint a felvételek
"megalázóak, sajnálatosak, és felbőszítenék Istent",
majd arra a megállapításra jutottak, hogy az eset bűncselekmény, amelyet ki kell vizsgálni. Ezután a rendőrség előzetesen letartóztatásba helyezte a hét férfit, és az ügyészség utasítására egy orvos szakértő is megvizsgálja a vádlottakat.
Habár Egyiptomban nincsenek kifejezetten a homoszexualitást tiltó törvények, általános a melegekkel szembeni negatív megkülönböztetés. Időről időre előfordul, hogy a hatóságok meleg férfiakat vesznek őrizetbe, és erkölcstelenséggel vagy istenkáromlással vádolják őket.
2013-ban az amerikai Pew Kutatóközpont egy felméréséből kiderült, hogy az egyiptomiaknak csupán három százaléka szerint kellene a társadalomnak elfogadnia a melegeket.