Az egyiptomi elnök támogatására összeállt pártkoalíció nyerte el az összes listás mandátumot a parlamenti választásokon - derül ki az észak-afrikai ország legfelsőbb választási bizottságának szerda esti bejelentéséből.
Csakúgy mint a másfél hónapig tartó voksolás októberi, első szakaszában, a hétfőn zárult kétnapos fordulóban is a Szeretettel Egyiptomért nevű választási koalíció győzedelmeskedett, amely így
a decemberben összeülő törvényhozás 596 mandátumából máris 120-at magáénak tudhat.
A mostani szakaszban a szavazók az ország 27 tartományából tizenháromban járulhattak az urnákhoz: Kairóban, a Nílus-delta déli, középső és keleti régióiban, valamint a Sínai-félszigeten. Felső-Egyiptomban és a Delta nyugati felén októberben voksoltak.
A végleges eredményeket az egyéni körzetekben tartott döntő forduló után, december 4-én ismertetik.
Az egyiptomi törvények értelmében a parlamenti mandátumokból 120-ért választási listák, 448-ért pedig egyéni, de nem feltétlenül független jelöltek versengtek. A maradék 28 helyet az államfő közvetlen jelöltjei kapják meg.
A választásra alakult pártkoalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 szavazókörzetet alakítottak ki.
A Szeretettel Egyiptomért bevallott célja
Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök hatáskörének kiszélesítése,
akár a parlamenté rovására is. Többen előre jelezték, hogy ennek érdekében indítványozni fogják a tavaly januárban hatályba lépett alkotmány vonatkozó cikkeinek módosítását.