A halottak közül öten merénylők voltak, viszont a sérültek mindegyike civil - közölte Attahulláh Kogyáni tartományi szóvivő. Hozzátette, hogy a halottak között egy nő is van.
A konzulátus munkatársai biztonságban voltak, a detonáció ugyanis a komplexum kapuján kívül történt – számolt be az International Business Times az ANI hírügynökségre hivatkozva.
Az egyik merénylő a konzulátus közelében autójával együtt a levegőbe röpítette magát, majd lövöldözést lehetett hallani. Szemtanúk szerint a robbanás több mint nyolc járművet semmisített meg, és megremegtette a közeli épületek ablakait.
Katonák egy második robbanástól tartva azonnal lezárták a helyszínt.
Négy támadó eközben a konzulátus épülete felé vette az irányt, de az afgán biztonsági erők lelőtték őket - mondta el Kogyáni.
Az elmúlt két hónapban több támadás is érte a diplomáciai negyedet Dzsalálábádban, ahol más országoknak, így Iránnak és Pakisztánnak is van diplomáciai képviselete.