A zsúfolásig megtelt Paravúr templomot Kollam városában azért borították el a lángok, mert egy tűzijáték-petárdából kipattanó szikra meggyújtotta azokat a rakétákat, amelyek a csütörtöki hindu újévre, a Visu ünnepére voltak bekészítve az épületbe.
Az épületet hatalmas robbanás rázta meg, és percek alatt elborították a lángok, csapdába ejtve a bennlévőket.
A legfrissebb jelentések szerint egy rendőrségi tisztségviselő azt mondta, hogy 84 halálos áldozata van a szerencsétlenségnek. Kerala állam miniszterelnöke egy tévéadónak nyilatkozva közölte: úgy tudja, hogy a helyi vallási hatóságoknak nem volt engedélyük a tűzijátékra. Az engedélyt éppen a biztonsági kockázatok miatt tagadták meg tőlük. A tűz helyi idő szerint hajnali három órakor keletkezett, és a tűzoltók, valamint az őket segítő rendőrök hajnalig oltották.
Indiában a templomokban gyakoriak a tűzesetek, illetve az olyan tömegszerencsétlenségek, amelyekben az emberek agyontapossák egymást, mert egyrészt enyhék a biztonsági előírások, másrészt sokszor még ezeket sem tartják be. Narendra Modi indiai miniszterelnök megrendülten nyilatkozott a katasztrófával kapcsolatban, és közölte, hogy azonnal a helyszínre küldi egészségügyi miniszterét, valamint ő maga is odautazik később.