A hatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a lefoglalt fegyvereket használta-e az ETA korábbi terrortámadásoknál. A pár nappal korábban teljes fegyverletételt hirdető ETA 2011-ben már bejelentette, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel, de akkor még nem voltak hajlandóak megválni arzenáljuktól.
"A jelzett helyeken, tartályokba és zsákokba rejtve, több tucat rövid és hosszú lőfegyvert, több ezer lőszert, több száz kilogramm robbanóanyagot és robbanószer készítéséhez szükséges alapanyagot, több száz detonátort és időzítőt foglaltunk le" - részletezte az eddigi eredményeket a párizsi ügyészség.
Bernard Cazeneuve francia miniszterelnök szombat este közleményt adott ki, melyben
3,5 tonna fegyver, robbanóanyag, valamint pokolgép készítéséhez szükséges alapanyag és eszköz lefoglalásáról ír.
A kormányfő egyúttal örömét fejezte ki, hogy az ETA fegyvereinek lefoglalása nyugalomban, erőszak nélkül zajlott.
A madridi kormány közleményben tudatta: a terroristák nem reménykedhetnek kedvező elbánásban vagy büntetlenségben, az ETA pedig bocsánatot kellene kérjen, és azonnal fel kellene magát oszlatnia.
Az ETA 1959-ben jött létre. A Baszkföld és Navarra függetlenségéért harcoló terrorszervezet 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel. Az évtizedek alatt a hivatalos adatok szerint
a baszk terroristák által elkövetett merényletekben 829 ember halt meg.
Franciaország, főleg a spanyol határ környéke, ahol a baszkok lakta terület keleti része is fekszik, hagyományosan az ETA hátországa volt.