Ilyen sem fordult elő sohasem – De Gaulle 11 év után abbahagyta, mert megsértődött, mondhatni a francia népre, mert a népszavazáson nem az ő, egyébként kétségtelenül haladó, decentralizációs elképzelésére szavaztak. Pompidou meghalt még elnökként, Giscard-t legyőzte Mitterrand, Mitterrand és Chirac kitöltötte az alkotmány által biztosított két ciklust, Sarkozy pedig kikapott Hollande-tól. De az, hogy elnökként valaki nem indul el újra, olyan sohasem volt. Most igen.
Miután Fillon megnyerte a jobboldali előválasztást novemberben, akkor az is biztosnak tűnt, hogy ő lesz a következő francia elnök. Hiszen az emberek csalódtak a baloldali kormányzás csődjében, a nagy munkanélküliségben, a nem is elsősorban a gazdasági mutatókban, hanem a mindennapi életben tapasztalt inflációban és persze a migráció és a terrorizmus kezeletlenségében. Annyi intő jelnek Fillon számára az első pillanatban lennie kellett (vagy kellett volna lennie), hogy a jobboldali előválasztást úgy nyerte meg, hogy saját pártjában, az LR-ben
messze nem ő volt a legnépszerűbb, hanem Nicolas Sarkozy, korábbi köztársasági elnök
és akkori pártelnök.
Viszont úgy szervezték az előválasztást, hogy nemcsak regisztrált jobboldali szimpatizánsok szavazhattak, hanem bárki. A Le Figaro szerint a több mint 4 millió szavazóból közel 1 millió feltehetően nem jobboldali szimpatizáns volt, ők pedig nyilvánvalóan a legveszélyesebbnek ítélt ellenfél, Sarkozy ellen szavaztak. A nyílt előválasztási rendszert könnyű manipulálni. Fillon, aki kétségtelenül nagyon jól fogalmazó, hiperintelligens politikus, előválasztási kampánya nem volt túlságosan hiteles, bár sikerességét nehéz lenne vitatni.
Öt évig volt Sarkozy miniszterelnöke, sokszor szinte a szóvivőjeként szerepelt, sohasem mondott ellent főnökének – és ezek után arról beszélni, hogy ő egy teljesen új ember, ő maga szakítást jelent a múlttal, sőt kicsit arra is utalni, hogy a brexit és Trump után az emberek az újat akarják, legalábbis furcsa volt. (Feltehetően a januári szocialista előválasztáson sem a legerősebb jelölt nyert, nehéz elképzelni, hogy ha csak szocialistaszimpatizánsok szavaznak, akkor nem Valls miniszterelnök nyer – így viszont a katasztrofális vereség elé néző Hamon a jelöltjük.)
Az elmúlt fél évben aztán a jobbközép jelöltről, Fillonról egyre másra derültek ki botrányos dolgok. Feleségét és két gyerekét
minden bizonnyal fiktív módon alkalmazta állami pénzen,
feltehetően úgy, hogy tényleges munkát sohasem végeztek. Feleségét ráadásul szinte egész életén át, már 1982-től. Az egyik fia pedig úgy adott neki tanácsokat, hogy 18 éves volt, és akkor kezdte az egyetemet. Aztán egy milliomostól furcsa körülmények között öltönyöket kapott ajándékba, majd az egyik francia szatirikus lap azt is megtudta, hogy 50 ezer euróért elintézte egy arab milliárdosnak, hogy Putyinnal, majd a Total olajcég elnökével találkozzon.
Fillon valódi választ nem adott a vádakra. Politikai választ meg végképp nem. És fokozatosan a negyedik helyre csúszott vissza az elnökjelölti felmérésekben.
A legutóbbi felmérések átlagát tekintve a radikális jobboldali Marine Le Pen és a volt szocialista gazdasági miniszter, a függetlenként induló és jobboldali támogatókat is szerző Emmanuel Macron 24-24 százalékot kap az első fordulóban, vagyis jövő vasárnap. A radikális baloldali Jean-Luc Melanchon 18, Fillon 17 százalékon áll. Azonban mind a négy, nagy francia közvélemény-kutató intézet azt mondja, hogy
7 százalék különbség nagyon kevés egy ilyen kampányban,
és egyértelmű tendencia szerintük, hogy az esélyesek az utolsó pillanatban visszaesnek. Nem véletlen, hogy Macron éjjel-nappal arról beszél, hogy nem ő a fő esélyes.
Természetesen mindegyik jelölt körül vannak ügyek. Marine Le Pen két napja relativizálta a francia állam felelősségét a holocaustban, bár ezt később azzal magyarázta, hogy nem mondott mást, mint a volt szocialista elnök, Francois Mitterrand.
Macron magánéletéről írnak gyakran, az is felmerült, hogy kettős életet él, az egyre jobban szereplő Melanchont pedig az hitelteleníti a nagyobb tömegek előtt, hogy
Lenint és Castrót dicsőíti, sőt a volt venezuelai diktátort, Hugo Chavezt is egyfajta példaképének tekinti.
Mindhármuk gazdaság- és uniós politikáját (természetesen más-más szempontból) a választók többsége irreálisnak, veszélyesnek tartja. Ettől persze még nyerhetnek. De – felidézve éppen Mitterrand egykori, nyolcvanas évekbeli kampányának szlogenjét – Fillon jelenti a nyugodt erőt. (Később, mint eléggé köztudott, ez volt Antall József kampányának is a fő üzenete, mármint a „nyugodt erő".)
De visszatérve Fillonra: a politikai választ nagyjából két hete kezdte megtalálni. Abbahagyta a védekezést, a magyarázkodást, többször elmondta, hogy milyen meglepő, hogy Francois Hollande ügyészsége ilyen rekordgyorsasággal kezdett el nyomozni a felesége állásával kapcsolatban, és világossá tette: Emmanuel Macron nem új ember, hanem Hollande kreatúrája, afféle Hollande 2, vagy ahogy egyre többen hívják a jobboldalon Franciaországban: Emmanuel Hollande.
A felmérések szerint tehát negyedik helyezettként tartotta Fillon a kampányzáróját. Vasárnap délután 25 ezren mentek el meghallgatni. Vagyis, nagyon sokan. A bevezető szónokok után hosszú, közel másfél órás beszédet tartott. A legérdekesebb és politikus szájából hallgatva talán legfurcsább gondolata az volt, hogy nem azt várja el az emberektől, hogy szeressék, hanem azt, hogy szavazzanak rá, mert ez az ország érdeke. Sőt később ezt meg is ismételte: azt mondta, most nem arról kell dönteni, hogy ki legyen a haverjuk, hanem arról, hogy ki vezesse az országot.
A Porte de Versailles melletti hatalmas kiállítási pavilonban láthatóan nagyon elszánt Fillon-szavazók voltak. Minden korosztályból, de ami eléggé látszott: nagy többségében jól szituált emberek. Egyébként érdemes pontosítani:
nem is Fillon szavazói voltak ott, hanem a Republikánusok (LR) szavazói.
Olyan emberek, akiknek elegük volt a baloldal öt évéből, és nem akarják, hogy Macronnal újabb, hasonló öt év jöjjön. Ezt elég könnyű volt érzékelni: az előzetes szónokok sokszor unalmas beszédében messze a legnagyobb tapsot Francois Baroin, Troyes polgármestere, Sarkozy egyik közeli munkatársa kapta, éppen akkor, amikor Sarkozy nevét kiejtette. De amikor Fillon hivatkozott Sarkozyre, akkor is hatalmas taps volt. Saját pártjában kétségkívül Sarkozy a legnépszerűbb, még mindig.
Ráadásul Fillon nem minden mondatával aratott sikert. Amikor a muszlim terrorizmusról, a gazdasági problémákról, Macron álságosságáról vagy a francia kultúra szépségéről beszélt (amit egyébként Macron egy elég ostoba mondattal korábban tagadott), akkor igen. De amikor azt mondta, hogy ahogy Chirac 2003-ban nem vett részt az iraki háborúban, ugyanúgy Franciaországnak most sem szabad csak úgy Trump mellé állnia Putyinnal szemben, morgás és fütyülés volt. Volt, aki odakiabálta, hogy dehogynem, nekünk Trump oldalán a helyünk.
A három órán át tartó kampányzáró után az emberek megrohanták a Fillon- és LR-ereklyéket árusító standokat, Fillon-poharakat, párttollakat és könyveket vásároltak. Utána pedig valósággal
megszállták a környékbeli éttermeket, és ott folytatódott az ünnep.
Nyilvánvaló: aki egy ilyen rendezvényre eljön, az biztos és elszánt szavazó, tehát nem a részvevők optimizmusából, hanem a közvélemény-kutatók véleményéből lehet következtetni arra: Francois Fillon egyelőre negyedik, de még könnyen nyerhet. És ha ez így lesz, akkor ilyen furcsa utat még sohasem tett meg francia elnök. Teljes esélytelenség az előválasztáson, majd győzelem a sajátos előválasztási rendszer miatt, majd rögtön biztos elnökesélyes, néhány hét múlva a váratlan botrányok miatt biztosnak tűnő kudarc – és ki tudja, hogy mi lesz a vége.