"Úgy gondolom, Európa kötelessége, hogy törődjön a bevándorlókkal.
Ez egy humanitárius kötelezettség, és remélem, Európa teljesíti is ezt"
- mondta Soros György a közmédiának arra a kérdésére, valóban jobb hely lesz-e Európa a bevándorlók befogadásától, vagy gazdasági megfontolások vezérlik őt.
Soros az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet ünnepségére érkezett Berlinbe, de a múlt héten, a brüsszeli gazdasági csúcson is beszélt arról, hogy a bevándorlás jót tesz Európának. Az új intézmény bemutatására szervezett sajtótájékoztatón egy német újságíró azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miként viszonyul a tevékenységéről és személyéről Közép- és Kelet-Európában megfogalmazott bírálatokhoz, kijelentette: "kiállok az elvek mellett, amelyekben hiszek és nem engedem, hogy személyes ügyek legyenek ezekből a támadásokból".
Az üzletember egyébként a múlt héten a brüsszeli gazdasági csúcson beszélt arról, hogy a bevándorlás jót tesz Európának.
Soros ugyanezt mondta egy éve is az Európai Parlamentben. 2016. júniusában arról beszélt, hogy legalább 30 milliárd euró kell az európai menekültválság kezeléséhez, de inkább ennek a sokszorosa. Ehhez szerinte az Európai Uniónak adóemeléssel, valamint az agrártámogatások és a kohéziós pénzek csökkentésével kellene előteremtenie a forrásokat.
Soros sokszor leírta terveit. 2015-ben a Financial Timesban azt írta: ha Európa nem segít a menekülteken, maga is elbukik.
Bírálta az EU-t, hogy engedte a tagállamoknak, hogy saját maguk kezeljék a migrációs válságot,
engedte például Magyarországnak a kerítés megépítését a szerb határra. Egységes uniós ügynökséget akart, amely az egész EU területén elbírálja a menedékkérelmeket. Azt is írta, hogy sokkal komolyabban kell venni a kvóták végrehajtását.
Ugyanebben az évben egy isztambuli sajtóbeszélgetésen azt mondta, az uniónak személyenként és évente 5 ezer dollárral kell támogatnia a Törökországba érkező migránsokat (ez nagyjából másfél millió forint).
A Wall Street Journal blogja ekkor úgy minősítette Sorost, mint aki "hangos szószólója" annak, hogy Európa nyissa meg kapuit a migránsok előtt.
Hatpontos tervet is közölt a Project Syndicate-en, aminek első pontja szerint az EU-nak legalább évi 1 millió menedékkérőt kell befogadnia, a terheket pedig el kell osztania a tagállamok között.
Az első két évben fejenként 15 ezer euróval kellene támogatni a migránsokat. Ehhez az uniónak el kellene adósodnia, hosszú lejáratú kötvények kibocsátásával.
Az oktatásra további 5 ezer eurót kellene fejenként fordítani, vagyis összesen 20 milliárd euróba kerülne a programnak csak ez a része. Soros szerint haladéktalanul létre kellene hozni egy közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökséget. A menekülteknek pedig biztonságos útvonalat kell biztosítani Görögországból és Olaszországból azokba a tagállamokba, ahova tartanak. Az évi egymillió migráns letelepítése érdekében mozgósítaná az NGO-kat (vagyis a civil szervezeteket) és az egyházakat is.
A következő évben már 7 pontos tervvel állt elő a migráció segítésére. Ebben európai menekülttáborok felállításáról és új európai adók bevezetéséről írt. Azt is írta, hogy szerinte a gazdasági bevándorlás pozitív folyamat, mert nincs elég munkaerő Európában. 2016. októberében a Die Weltben ezt írta: „Európa idősödő népességére tekintettel több előnye van a migrációnak, mint amennyibe az integráció kerül. (...)
Az EU-nak jelentős számú menekültet kell befogadnia a frontországokból, mégpedig biztonságos és rendezett módon
(...) az EU-nak elégséges anyagi forrást kell biztosítania egy átfogó migrációs politikára. Becslések szerint ez évente 30 milliárd eurót venne igénybe."