Orbán Viktor: Soros György olyan, mint egy migrans, minden határt átlépett

Orbán Viktor; BABIS, Andrej
Budapest, 2018. január 26. Orbán Viktor kormányfő (j) és Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök sajtótájékoztatója az Országházban 2018. január 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Soros György olyanná lett, mint egy igazi migráns: minden határt átlépett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre az Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnökkel folytatott pénteki budapesti tárgyalása utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: Magyarország meg akarja védeni saját érdekeit, nem akar bevándorlóországgá lenni, meg akarja őrizni a határvédelmét és a kerítését, addig Soros György bevándorlóországgá akar tenni mindenkit, Magyarországot is, és bevándorlókontinenssé tenné Európát.
Vágólapra másolva!

A kormányfőt Soros György Davosban elhangzott szavairól kérdezték, amelyekre úgy reagált: Magyarországgal szemben ilyen durva támadásokat ritkán szoktak indítani. Még nem magyarok is ritkán indítanak ilyen támadásokat, nem hogy egy magyar, mint Soros György. Szerinte azonban ez egy "kampánynyitó" volt, Soros György bejelentette az igényét, hogy részt akar venni a magyar választási kampányban, és "hatalmas hazugságokkal debütált a magyar kampányszínpadon".

Meg kell vívni ezt a harcot

"Fontos, hogy megértsük a mozgatórugókat" - mondta Orbán Viktor. A konfliktus mozgatórugója, hogy míg

meg akarja őrizni a határvédelmét és a kerítését, addig Soros György bevándorlóországgá akar tenni mindenkit, Magyarországot is, és bevándorlókontinenssé tenné Európát, mondta.

- Ezt a harcot meg kell vívnunk - jelentette ki.

Azt is mondta, hogy Soros György olyanná lett, mint egy igazi migráns: minden határt átlépett.

A "Stop Soros" törvénycsomag parlamenti elfogadásának időpontját firtató kérdésre Orbán Viktor azt felelte: a javaslat megtárgyalásának, szavazásának részleteiről a kormánypárt parlamenti frakciója dönt majd.

V4 konzultáció lehet az ENSZ migrációs egyezményéről

A kormányfőt a sajtótájékoztatón kérdezték arról, elképzelhető-e, hogy Magyarország - hasonlóan az Egyesült Államokhoz - kilép az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokból.

Orbán Viktor kormányfő (j) és Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök sajtótájékoztatója az Országházban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor azt válaszolta: az ENSZ-főtitkár minapi írása hívta fel a figyelmet arra, hogy világszinten akarnak megfogalmazni olyan elveket és rendezési módokat a migráció kérdésével kapcsolatban, amelyek elfogadhatatlanok Magyarországnak.

aztán kell dönteni, függetlenül az amerikaiak elhatározásától - közölte, hozzátéve: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a következő kormányülésre részletes előterjesztést kell készítenie a témában. Emellett V4-es konzultációt is szorgalmazott az ügyben.

Hadiipari együttműködésekben is számítunk a csehekre

A csehországi parlamenti választáson győztes Andrej Babisról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagy szükség volt arra, hogy az európai és azon belül a közép-európai politika is kapjon új motivációkat, új szemléletmódot, és "kicsit visszatérjünk a józan ész talajára".

A miniszterelnök köszönetet mondott cseh kollégájának, amiért a migránsválság és a nemzetközi támadások "kellős közepén" Prága határvédelmi erőket küldött a magyar-szerb határra.
Arról is beszélt, hogy

a nagy európai kérdésekben egyetértés és érdekazonosság áll fenn a két ország között.

A magyar-cseh gazdasági kapcsolatokat méltatva Orbán Viktor kiemelte: Magyarország hetedik kereskedelmi partnere Csehország, a kereskedelmi forgalom meghaladta a 8 milliárd eurót, és tavaly 12 százalékos növekedést mutatott.

Magyarországon számos sikeres cseh társaság működik, és Csehországban is vannak Magyarországról érkezett befektetések, például a Mol benzinkúthálózat-vásárlása - fejtette ki.

Megjegyezte egyúttal, a magyar kormány számít a csehekre a hadiipari együttműködésben is.

Babis: Magyarország már példát mutatott

Andrej Babis elmondta: nagyon jó az együttműködés Magyarország és Csehország között,

Kiemelte: az Európai Unióban reformokra van szükség, meg kell hallgatni az emberek véleményét.

A kvóták megosztják Európát, nem hatékonyak, és erről hasonlóan vélekedik Magyarország és Csehország, illetve a két másik visegrádi partner - jelentette ki.

A cseh ügyvivő miniszterelnök hangsúlyozta: a visegrádi országok álláspontja hasonló Európa jövőjéről, és e tekintetben a migráció kulcskérdés.

törvényes kereteken belül oldotta meg a problémát, bár sokan kritizálták - mondta.

Úgy látja, nagy létjogosultsága van a V4-nek, hiszen a partnerek például a kohéziós alapokat, a Brexitet és az uniós költségvetést illetően is egyetértenek.

Orbán: Nem fogadjuk el a ketős mércét

Andrej Babis a kétoldalú kapcsolatokról kifejtette: sikerült a kereskedelmi kapcsolatokat növelni, egyre több cseh, illetve magyar cég fektet be a egymás országában, és nagyon fontos a hadiipari együttműködés is.

Közölte:

további jó együttműködési lehetőségeket kínál a gyorsvasúthálózat fejlesztése.

Kérdésre válaszolva a cseh ügyvivő miniszterelnök elmondta: szó volt egy regionális fejlesztési bank lehetőségéről, de meggyőződése szerint nem biztos, hogy szükség van erre, inkább konkrét beruházásokhoz kellene összeállítani egy közös pénzügyi tervet.

Orbán Viktor hozzátette: cseh kollégája meggyőzte arról, hogy a projektekre kell összpontosítani, így először a projektekkel foglalkoznak, "utána jöhet minden más".

Ugyancsak kérdésre Andrej Babis közölte:

nem beszéltek arról, hogy Magyarország élne vétójogával Lengyelország ügyében.

Feltehetően lesz megoldás a kérdésben - tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta: Magyarország álláspontja szerint "a kettős mércét és az unfair eljárást nem fogadjuk el", és minden ország, amellyel szemben kettős mércét alkalmaznak, számíthat arra, hogy Magyarország kiáll mellette, így Lengyelország is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!