Migránsokat költöztetnének egy nyugdíjasházba

Vágólapra másolva!
Párizsban egyre nagyobb gondot okoznak a szomáliai bevándorlók, ugyanis a metrókban droggal kereskednek. Az egyik francia lap egy videót is közzétett. Blacé városában pedig utcára vonultak az emberek, mert kiszivárgott, hogy a helyi nyugdíjasházba migránsokat akarnak költöztetni.
Vágólapra másolva!

Drogdílerek és migránsok

A párizsi metróban nemcsak a migránsok, hanem a kábítószer-dílerek is súlyos gondot jelentenek. Egy francia lap állítása szerint viszont ez a kettő szorosan összefügg, ugyanis a rendőrség azt közölte: minden drogdíler szenegáli bevándorló. A lap egy videót is közzétett, amelyen az látható, ahogyan a szenegáli drogdílerek találkoznak a metróban, majd a rendőrség elfogja őket.

Trappes – a kísérleti laboratórium

Emmanuel Macron még tavaly felvázolt egy tervet. Eszerint – egyebek mellett - fontosnak tartja a közös védelmi költségvetés létrehozását és egy beavatkozásra képes erő felállítását. A terv azt is tartalmazza, hogy hozzanak létre egy közös európai bevándorlási irodát – ez egységesítené a migrációs folyamatot, és persze állandósítaná a bevándorlást egész Európában. A francia elnök azt gondolta, hogy a tervével visszaszoríthatja az iszlám radikalizációt.
Világosan látszik, hogy nem működik a Macron-terv.
Még tavaly elindította Trappes városában a „kísérleti laboratóriumát" – ahogy a környéken élők nevezik. Trappes lényegében a „francia Molenbeek"-ké vált. (Molenbeek a brüsszeli no-go zóna, amely már inkább egy középkori gettóra hasonlít, ahol az európai ember idegennek érzi magát – a lakosság 90%-a muszlim.)
Trappes tehát valójában egy kísérlet helyszíne. A teljesen elmuzulmánosodott francia városban 2017-től a Macron által meghirdetett programot kellene az érintett szerveknek végrehajtania. Úgy tűnik, hiába az a cél, hogy visszaszorítsák a radikális iszlámot, ugyanis a helyzet hétről hétre romlik a városban.
A fényképen a Trappes-i En-Nour mecsetbe igyekvő muzulmánok láthatók.

Forrás: Rene Bareux/Rene Bareux/Rene Bareux

Migránsokat költöztetnek a nyugdíjasházba

Máshol sem jobb a helyzet: Blacé városában az utcára vonultak a helyi lakosok, mert kiszivárgott egy önkormányzati döntés. A helyi vezetőség megszavazta, hogy egy eredetileg a nyugdíjasok befogadására készített apartmanházba migránsokat költöztessenek. A „Platánok" („Les Platenes") elnevezésű épületbe tehát a tervek szerint most nem nyugdíjasok, hanem migránsok kerülnek.

A lakosság nemet mond a városban a migránsokat befogadó központra forrás: Le Figaro


A lakosok spontán összejöttek, és több petíciót is benyújtottak már az alpolgármesternek. Egy nyugdíjas nyilatkozott is az egyik lapnak. Azt mondta: „Azt terveztem, hogy ideköltözöm. Már ki is választottam a lakásomat. Mindent elterveztem. A bútorokat is megrendeltem. Február elején aztán kaptam egy telefont, hogy minden hiába volt, törölték az előjegyzésemet. ma pedig megtudtam, hogy helyettünk fiatal migránsokat telepítenek az épületbe. Nagyon nagyot csalódtam, ugyanis ha ide tudtam volna költözni, a gyerekeim és az unokáim közelében maradhattam volna. Ez az álom most szertefoszlott."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!