Április 27-én reggel a louduni Szent Péter templomban a Szűz Mária-szobrot a fallal szembe mozdították el. A fejének a tetejét eltörték, és a szobor lábánál lévő vázát összetörték a földön.
Jean-Pierre Fredaigue, Loudun egykori polgármestere, aki minden nap nyitja és bezárja a templom ajtaját, azt állítja:
A templomban volt egy ember, aki nagyon hangosan beszélt afrikai dialektusban. Dühösnek tűnt, és megkértem, hogy hagyja el a templomot.
Fredaigue, aki elsőként vette észre a rongálást. Hozzátette, hogy zavart volt a férfi viselkedése. Az egykori polgármester szerint a férfi azt mondta, éhes, amire meghívta őt vacsorára csütörtök estére. A beszélgetés során az ismeretlen azt is elmondta, hogy konfliktusba került a barátjával.
A mai napig nem fogták el a rongálót. Michel atya, a Szent Péter Egyház papja most panaszt nyújtott be a csendőrséghez, aminek eredményeképpen vizsgálatot rendeltek el az ügyben.