Az iszlám és az afrikai szubkultúra keveredik a francia migránsgettókban

A francia rohamrendőrökkel való összecsapásokban megsérült emberek a párizsi Champs-Élysées sugárúton
Vágólapra másolva!
Több száz autót gyújtottak fel, rengeteg üzletet raboltak ki, és sok rendőrt sebesítettek meg a migráns hátterűek a labdarúgó-világbajnokság döntője után az általuk kirobbantott utcai zavarságok során a francia nagyvárosokban. Feltevődik a kérdés, hogy minderre miért került sor?
Vágólapra másolva!

A Voice of Europe című hazafias, páneurópai lap is ezt a kérdést tette fel az egyik legismertebb Franciaországban élő, egyébként algériai származású újságírónak, Abdelhamid Kaddournak.

Migránsok által kirobbantott utcai harcok Párizsban a vb-döntő után. Forrás: CrowdSpark/(c) copyright crowdspark.com/Samuel Boivin

Abdelhamid Kaddour véleménye alapján az utcai összecsapások és randalírozások azzal hozhatóak összefüggésbe, hogy

Szerinte a harmadik világbeli bevándorló hátterűek körében

egyre inkább terjed a szélsőséges iszlamizmus és az amerikai gettókra is jellemző afrikai szubkultúra,

amely fura módon keveredik egymással a szegregált külvárosi negyedekben.

Ez elsősorban a fiatalabb korosztályra jellemző, akik jelentős részben - az afrikai és afroamerikai szokásoknak megfelelően - apa nélkül nőnek fel, aluliskolázottak, továbbá magas körükben a munkanélküliségi ráta.

Az algériai származású újságíró kiemelte, hogy

Szerinte csupán arra ügyelnek, hogy a zavarságok során ne legyenek halálos áldozatok.

Ezt most nem sikerült elkerülni, ugyanis

a labdarúgó-világbajnokság döntője utáni utcai harcokban meghalt két ember.

A mostani hasonló erőszakra 2013-ban, illetve 2005-ben is sor került.

2013-ban a Paris Saint-Germain fociklub kapcsán törtek ki zavarságok,

2005-ben pedig szabályos migránslázadásra került sor a franciaországi nagyvárosok gettóiban.

Az utóbbinak halálos áldozatai is voltak.

Abdelhamid Kaddour kifejtette, hogy

valamint elő akarják írni a helyi nőknek, hogyan öltözködjenek a saját hazájukban.

A francia rohamrendőrökkel való összecsapásokban megsérült emberek a párizsi Champs-Élysées sugárúton a vb-döntő után Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Szerinte

a lenge öltözetű francia lányokra úgy tekintenek, mint akiket szabadon meg lehet erőszakolni.

Franciaország legnépszerűbb könyve jelenleg Michel Houllebecq által 2015-ben kiadott Behódolás (Soumission) című regény.

A könyv egy olyan lehetséges jövőbeli helyzetet ír le Franciaországban (2022), amikor

egy muszlim párt kormányozza az országot az iszlám jog szerint.

A mű szerzője nem vádolható rasszizmussal, mivel egy kelet-afrikai francia gyarmaton - Réunion szigetén - született, az anyja pedig algériai származású.

A másik legnépszerűbb könyv az országban, a szintén algériai hátterű Éric Zemmour által írt, 2014-ben kiadott Francia öngyilkosság (Le Suicide français) című regény.

Ez Franciaországnak az 1968-as szélsőbaloldali - kínaiak és szovjetek által pénzelt - diáklázadásoktól napjainkig tartó agóniájáról szól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!