„Egész holtszezon alatt a motor fejlesztésén dolgozott a csapatom, és úgy tűnik, jól sikerültek az újítások. A motorunk idén közelebb lesz a Yamahák teljesítményéhez, a Kawasakival pedig nagyjából egy szinten vagyunk. Fontos volt, hogy nagyon sok kört megtegyek a pályán, és sok beállítást kipróbáljunk, hogy releváns visszajelzéseket tudjak adni a motorról.
Azt hiszem, ez sikerült, és a 13. és 10. pozíció közötti időket is viszonylag könnyedén kimotoroztam, de bőven van még benne.
Új mérnököm, Andy fantasztikus munkát végez, már az első perctől megtaláltuk a közös hangot, és a jelek szerint az ideális versenybeállításokat is. Nagy reményekkel vágunk neki az első éles versenyhétvégének. Rendkívül várom a versenyt, szeretnék minél jobban kvalifikálni, és kihozni a maximumot magamból és a Hondából is" - összegezte tapasztalatait Sebestyén Péter.
Simon Buckmaster, a PTR Honda csapatfőnöke így értékelte a magyar motorversnyző teljesítményét:
„Határozottan kijelenthetem, hogy a tavalyihoz képest egy jobb motort fejlesztettünk a holtszezon alatt, most már a versenyzőinken múlik, hogy kihozzák a motorból azt, amire képes.
Örülök neki, hogy sikerült Péterrel idénre is megegyezni, hiszen nagyon jó munkát végeztünk együtt 2018 második felében. Sajnos nem tudtunk már vele Portimaoban tesztelni, ezért ez volt az első alkalom, hogy Katar óta a motorunkon ült. Jól dolgozott a kétnapos teszt alatt, rengeteg dolgot kipróbáltunk, és a versenytempója is nagyon bíztató.
Ezen a pályán nagyon sok terhelést kapnak a gumik, de a tesztek alatt úgy tűnt, mindkét fajta hátsó gumi jól bírja a hosszú távú, extrém körülményeket a Hondán, így könnyebb lesz a vasárnapi gumiválasztás.
Nagyon örültünk, mikor Péter belépett az 1.34-es köridőt teljesítő bolyba, ebből látszik, hogy megvan benne a potenciál, hogy a versenyen a 6. és 10. pozíció közötti eredményt érjen el. Fontos lesz az egykörös tempó is a Superpole-ban."
A Supersport világbajnokság pénteken kezdődik, itthoni idő szerint éjszaka lesznek a szabadedzések, szombaton a kvalifikáció, vasárnap pedig a verseny.
A versenyeket csúsztatott élőben a SpílerTV közvetíti majd:
Február 23., Szombat WSSP Superpole (kvalifikáció) 9.30
Február 24., Vasárnap: WSSP futam 10.05