Christophe Castaner francia belügyminiszter a Twitteren közzétett bejelentésben részleteket nem közölt az ügyről.
A Le Figaro azt írja,
egy 24 éves algériai férfit gyanúsítanak,
aki eddig ismeretlen volt a rendőrség előtt. A kamerafelvételek és a helyszínen vett DNS-minta alapján sikerült azonosítani. A férfi főiskolára jár, informatika szakon tanul. "Megkönnyebbülés ez minden lyoni lakosnak. Úgy vélem, az ügy megoldódott. Ha itt egy hálózat volt a háttérben, akkor azt sikerült azonosítani, és bizonyosan fel fogják számolni" - mondta Gérard Collomb lyoni polgármester a BFM televíziónak.
A lap szerint néhány perccel 10 óra előtt fogták el Lyonban, amikor leszállt egy helyi járatos buszról.
Rajta kívül
a férfi egyik testvérét, az anyjukat és az apjukat is letartóztatták. Házkutatást is tartottak náluk, ahol robbanóanyagokat találtak.
A merénylő nővérét is kihallgatták, de a Le Figaro szerint őt szabadon engedték.
A rendőrség továbbra is keresi a merénylővel kapcsolatban álló embereket.
Múlt pénteken Lyon sétálóutcájában bomba robbant, amelyet valószínűleg egy bőröndbe tettek. A robbanás a Victor Hugo utcához közel történt, azaz a város egyik legszebb részén. A merénylő a biztonsági kamerák felvételei szerint egy biciklis férfi, aki sötét napszemüveget viselt. A rendőrség akkor több fényképet is közzétett a férfiről a Twitteren, sok szemtanú jelentkezett is a felhívására, közülük többtucatnyit meg is hallgattak.
A francia rendőrség nagy erőkkel kereste a robbantót, aki miatt 13 ember megsebesült - 11 súlyosan.
Rémy Heitz, a terrorizmus elleni küzdelemmel megbízott francia főügyész szombaton azt közölte, hogy az ügyben a nyomozást gyilkossági kísérlet, valamint terrorista szervezkedés és támadás gyanújával indították meg. A robbantással kapcsolatban egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett.