Franciaország Cannes-ban díjazott filmet jelöl Oscar-díjra

Jelenetkép a filmből
Vágólapra másolva!
A francia külvárosokban tapasztalható rendőri erőszakról készített, Les misérables (A nyomorultak) című alkotást, Ladj Ly első játékfilmjét nevezi Franciaország a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra - jelentette be a francia Nemzeti Filmintézet (CNC).
Vágólapra másolva!

Az alkotás, amely a cannes-i fesztiválon elnyerte a zsűri díját, Párizs egyik keleti elővárosában, Montfermeilben egy fekete bőrű kiskamasz sérelmére 2008-ban elkövetett rendőri túlkapás ügyét dolgozta fel.

A film címe, A nyomorultak Victor Hugo világhírű regényére utal, amelynek egyik fontos helyszíne szintén Montfermeil.


A film a tavalyi labdarúgó-világbajnokság franciaországi győzelmének másnapján kezdődik a fülledt és eufórikus hangulatú kisvárosban, és egy nyugodtabb vidéki posztról áthelyezett rendőr első napjait követi. Pento két kollegájával, a fehér bőrű rasszista Chrisszel és a helyi születésű fekete bőrű Gwadával köröz a kisvárosban, amelyet a 39 éves mali származású rendező kiválóan ismer, ott született és jelenleg is ott él.

Jelenetkép a filmből Forrás: Cannes-i fesztivál



A forgalmazási jogokat már több mint ötven ország megvásárolta, az Egyesült Államokban az Amazon mutatja be a filmet. Az amerikai filmakadémia 2020. január 13-án hozza nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket. A 92. Oscar-díjátadó ceremóniát február 9-én rendezik meg Los Angelesben.

Francia film legutóbb 1993-ban nyert Oscar-díjat, akkor az Indokína című háborús dráma győzött a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!