Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a javaslatot az AKP és a parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.
A politikus kiemelte:
terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet.
A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték.
Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.
A tervezetről szóló vita jövő kedden kezdődik meg az ankarai parlamentben.
Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva.
Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel.
Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős török törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.
Törökországban 13 531 fertőzöttje van a koronavírusnak, és 214 halálos áldozata van a betegségnek.
Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter kedd este a Twitteren azt írta, hogy az előző 24 órában rekordmértékben, 2704-el 13 531-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 46-al pedig 214-re nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. Jelenleg 847-en szorulnak intenzív ellátásra, 622-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 243-an ugyanakkor már meggyógyultak.
Törökország az utóbbi egy hét alatt szinte megháromszorozta a napi koronavírustesztek számát, eddig közel 77 ezret végeztek el, ebből csak hétfőn 11,5 ezret. Az esetszámok kezdeti meredek emelkedését követően, péntek óta a tesztek számának növelése ellenére az új fertőzöttek számának napi alakulása nem fokozódott, sőt néhány százzal még mérséklődött is.