Vágólapra másolva!
A listavezető Juventus 4-0-ra legyőzte a Lecce csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának péntek esti mérkőzésén.

Hatvan percet emberelőnyben futballozott Maurizio Sarri csapata, miután a táblázat 18. helyén álló vendégek védője, Fabio Lucioni a 30. percben utolsó emberként szabálytalankodott Rodrigo Bentancurral szemben, amiért kiállították őt. A létszámfölénnyel a Juventus az első félidőben még nem tudott élni, Cristiano Ronaldo több helyzetet is kihagyott.

Cristiano Ronaldo ollózós mozdulata ezúttal nem vezetett eredményre Forrás: Twitter

A Lecce jól tartotta magát a kiállításig, sőt Andrea Rispoli helyzete egészen Ronaldo 29. perces ollózásáig a legnagyobb ziccer volt. Gól azonban ebből sem született az első félidőben, ahogyan semmi másból sem.

A Juventus vezető góljára az 53. percig kellett várni.

Egy eladott labda után Ronaldo passzolt Paulo Dybalához, aki a tizenhatoson kívülről lőtte ki a felső sarkot.

Szűk tíz perccel később már két góllal vezetett a Juventus. Luca Rossettini rúgta fel Ronaldót a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt a portugál aranylabdás végezte el, és szerezte meg 23. gólját a bajnokságban.

A 78. percben pályára lépett Simone Muratore, a hazaiak saját nevelésű középpályása is. A 22 éves olasznak ez volt az első pályára lépése a Serie A-ban. Ősszel Sarri a Bayer Leverkusen elleni BL-mérkőzésen már lehetőséget adott neki, azonban a bajnokságban eddig nem kapott szerepet.

A 83. percben nem ő, hanem a szintén csereként beállt Gonzalo Higuaín szerzett újabb gólt. Az argentin támadónak Ronaldo adta a gólpasszt - sarokkal. Szűk két perccel később a Juventus fiatal védője, Matthijs de Ligt közvetlen közelről rúgott egy újabb gólt, kialakítva a végeredményt.

A Juventus 4-0-ra legyőzte a Leccét, és már hét pont az előnye a Lazióval szemben.

31Piros lapFabio Lucioni
38Sárga lapRodrigo Bentancur
53GólPaulo Dybala
83GólGonzalo Higuain
85GólMatthijs de Ligt
Összeállítások
Juventus4-3-3
Lecce3-5-2
Football Pálya
12
Alex
Sandro
6
Sami
Khedira
2
Mattia
De Sciglio
13
28
Merih
Demiral
1
Wojciech
Szczesny
16
Juan
Cuadrado
19
Leonardo
Bonucci
4
Matthijs
de Ligt
14
Blaise
Matuidi
30
Rodrigo
Bentancur
17
Diego
Farias
14
Alessandro
Deiola
39
Cristian
Dell'Orco
21
7
Giulio
Donati
5
Fabio
Lucioni
6
Nehuen
Paz
29
Andrea
Rispoli
77
Panagiotis
Tachtsidis
4
Jacopo
Petriccione
11
Yevhen
Shakhov

Juventus

Kezdők
12Alex Sandro
6Sami Khedira
2Mattia De Sciglio
13Danilo
28Merih Demiral
1Wojciech Szczesny
16Juan Cuadrado
19Leonardo Bonucci
4Matthijs de Ligt
85
14Blaise Matuidi
30Rodrigo Bentancur
68
38
5Miralem Pjanic
25Adrien Rabiot
52
33Federico Bernardeschi
77
10Paulo Dybala
77
53
7Cristiano Ronaldo
62
53
31Carlo Pinsoglio
77Gianluigi Buffon
8Aaron Ramsey
11Douglas Costa
85
21Gonzalo Higuain
83
24Daniele Rugani
35Marco Olivieri
38Simone Muratore
42Wesley
Cserék

Lecce

Kezdők
17Diego Farias
14Alessandro Deiola
39Cristian Dell'Orco
21Gabriel
7Giulio Donati
5Fabio Lucioni
31
6Nehuen Paz
29Andrea Rispoli
77Panagiotis Tachtsidis
4Jacopo Petriccione
46
11Yevhen Shakhov
3Brayan Vera
78
8Marco Mancosu
72
10Filippo Falco
63
22Mauro Vigorito
97Gianmarco Chironi
2Vito Radicchio
13Luca Rossettini
15Ilario Monterisi
16Biagio Meccariello
18Riccardo Saponara
27Marco Calderoni
30Khouma Babacar
31Silvio Colella
34Sergio Maselli
35Salvatore Rimoli
72Antonin Barak
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!