A motorokon érkezett támadók december 11-én este hatoltak be a tanintézet területére, és nyitottak válogatás nélkül tüzet, amikor a diákok már aludtak.
Az iskolának 839 diákja van, és közülük 333-nak a holléte jelenleg ismeretlen a hatóságok tájékoztatása szerint.
Mint közölték, egyelőre dolgoznak az elhurcoltak számának megállapításán.
Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a rajtaütés elkövetőjeként.
A védelmi miniszter arról számolt be, hogy a hadsereg nagyszabású műveletet indított a támadók kézre kerítése, a tanulók megmentése érdekében.
A támadást 48 órával azt követően hajtották végre, hogy Muhammadu Buhari nigériai elnök látogatást tett szülővárosában, a szintén Katsina államban találgató Daurában.
Első nyomozati eredmények szerint feltehetőleg emberrablókról van szó, akik váltságdíjat akarnak kicsikarni. Hasonló atrocitásokat azonban a Boko Haram iszlamista terrorszervezet is elkövetett már a múltban.