Kiválasztotta a pályázat nyerteseit az állami beruházó
a 8. számú főút Herend és Devecser közötti szakaszának négynyomúsításához szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, valamint Devecser nyugati elkerülőjének és az Ajka–Bakonygyepes elkerülő utak terveinek elkészítéséhez szükséges engedélyek megszerzésére.
A 8-as út Székesfehérvár határában, az M7-es csomópontjától indul kétszer két sávon, és óránként 110 kilométeres sebességgel juttatja el a forgalmat Veszprém közelébe. A megyeszékhely körgyűrűjétől nyugatra indul tovább gyorsforgalmi útként, azonban a Herendet elkerülő szakasz végén, alig tíz kilométer után a négy sáv kétszer egy sávvá szűkül. Innen Körmendig változatos domborzati viszonyok között, többnyire kétszer egy, nagy emelkedők esetén kettő plusz egy sávon halad, helyenként településen is átvezet.
A népes Ajka és vonzáskörzete közlekedését a jelenlegi közlekedési infrastruktúra nem szolgálja ki jól, az útvonalon gyakoriak a szabálytalan előzésből adódó súlyos balesetek. A leginkább érintett a Herend és Devecser közötti mintegy 27,5 kilométer hosszú szakasz, amelynek a kétszer két sávos főúttá fejlesztését készítik elő a most kezdődő fejlesztés során. Az út két részből áll: az új nyomvonal mintegy 12 kilométeres, míg a meglévő nyomvonalat összesen 15,5 kilométeren bővítik négysávosra. A szakasz tartalmazza a csaknem száz méter hosszú Városlődi-völgyhidat, valamint két nagyobb település elkerülőjét. Devecsert 5,7, míg Ajka–Bakonygyepest 2,2 kilométerrel kerüli el az új út, az ezekhez szükséges engedélyeket is a tervezőnek kell megszereznie.
A napokban vették birtokukba az autósok a veszprémi körgyűrű egyik elemét, a 8-as út városba bevezető 7,5 kilométeres, négysávos szakaszát.
Korábban ugyanis a Székesfehérvár és Veszprém közötti gyorsforgalmi csak a litéri csomópontig épült meg. Most azonban zajlik a gyűrű déli szakaszának a bővítése és teljes rekonstrukciója. A beruházás a 8-as út litéri és füredi csomópontja között készül el, kétszer két sávos, fizikai elválasztással, új pályaszerkezettel és burkolatszélesítéssel.
A veszprémi gyűrű esetében pedig folytatják a bővítést és felújítást nyugat felé, ugyancsak két ütemben. Előbb a Tapolca felé vezető 77-es, majd a 8-as főút csomópontjáig épül négysávos, korszerű pálya.
Eközben zajlik az útvonal nyugati szakaszának a korszerűsítése is.