Az Espanyol a legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, a Barcelona viszont múlt vasárnap 4-2-re győzte le a címvédő Atlético Madridot, és ezzel nagy lépést tett a BL-szereplés kiharcolása felé. A találkozónak már csak azért is Xavi Hernández csapata volt az esélyese, mert a Barcelona a legutóbbi 23 Espanyol elleni meccsen (18 győzelemmel és öt döntetlennel) veretlen maradt a La Ligában, ez pedig a bajnokság történetének leghosszabb veretlenségi sorozata egy városi rivális ellen.
A Barcelona elképesztő iramban kezdte a meccset, és már a 74. másodpercben megszerezte a vezetést.
Egy szép támadás végén Jordi Alba tekert balról középre, az érkező Pedri pedig öt méterről a kapu bal oldalába belsőzött.
A folytatásban is a Barcelona akarata érvényesült, de a következő igazán nagy helyzetre egész a 37. percig kellett várni. Gavi nyert meg egy párharcot a bal oldalon, majd a hosszú érkező Adama Traoréhoz nyesett, aki pattanás után kilenc méterről kapura bombázott, de a 40 éves Diego López bravúrral védett.
A kimaradt Barcelona-helyzet szinte azonnal megbosszulta magát, ugyanis a következő támadásból gyönyörű góllal egyenlített az Espanyol.
A spanyol válogatott Raúl de Tomás kapott egy hosszú indítást, megtartotta a labdát majd lekészítette a mélységből érkező Sergi Dardernek, aki 18 méterről a bal felső sarokba tekert.
A második félidőt jobban kezdte a Barcelona, amely az 56. percben kis híján újra megszerezte a vezetést. Jordi Alba távoli lövése levágódott a blokkról, a labda pedig Gavi elé került, aki hat méterről értékesítette a ziccerét, de a videózás után les miatt érvénytelenítették a találatot.
A 64. percben aztán az Espanyol megfordította a meccset.
A megsérült Ronald Araújo helyére beálló Éric Garcia elbambult egy hosszú indításnál, így a spanyol válogatott Raúl de Tomás egyedül léphetett ki, és hidegvérrel értékesítette a ziccerét.
Az utolsó fél órára Xavi pályára küldte a francia világbajnok Ousmane Dembélét és az Arsenaltól megszerzett Pierre-Emerick Aubameyangot is, de a Barcelona támadójátéka nem lett veszélyesebb, ellenben az Espanyol kontráiban mindig ott volt a gólszerzés lehetősége.
A hajrában a Barcelona mindent megtett az egyenlítésért, de nem tudott igazán komoly helyzetet kialakítani. A 92. percben aztán egy kakaskodásért Gerard Piquét és Nico Melamedet is kiállította a játékvezető, és úgy tűnt, az Espanyol megszakítja a 23 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a Barcelona ellen.
A 96. percben aztán Adama Traoré beadására a csereként beállt Luuk De Jong robbant be, és a holland válogatott csatár a bal alsó sarokba fejelt, ezzel pontot mentve a csapatának.
2Pedri |
23Keidi Bare |
40Sergi Darder |
60Tonny Vilhena |
64Raul de Tomas |
74Gerard Pique |
76Javier Puado |
78Eric Garcia |
83Nico Gonzalez |
92Nico Ribaudo |
96Manu Morlanes |
96Luuk de Jong |
Gil
Lopez
Vidal
Gomez
Cabrera
Pedrosa
Bare
Puado
Herrera
Darder
Vilhena
Lenglet
Fati
Umtiti
Roberto
Balde
Depay
Alves
ter Stegen
Dest
Araujo
Pique
Espanyol
12Oscar Gil |
13Diego Lopez |
22Aleix Vidal 89 |
24Sergi Gomez |
4Leandro Cabrera |
3Adria Pedrosa |
20Keidi Bare 62 23 |
9Javier Puado 76 |
0Yangel Herrera |
10Sergi Darder 64 40 |
0Tonny Vilhena 61 60 |
11Raul de Tomas 64 40 |
15David Lopez |
34Joan Garcia |
14Oscar Melendo |
18Landry Dimata |
16Loren Moron |
23Adrian Embarba |
2Miguelon |
6Manu Morlanes 96 70 |
7Lei Wu |
17Didac Vila |
8Fran Merida |
5Fernando Calero |
33Nico Ribaudo 93 92 |
Barcelona
15Clement Lenglet |
22Ansu Fati |
23Samuel Umtiti |
20Sergi Roberto |
31Alex Balde |
9Memphis Depay |
8Dani Alves |
1Marc-Andre ter Stegen |
2Sergino Dest |
4Ronald Araujo 46 |
3Gerard Pique 92 74 |
18Jordi Alba 72 2 |
16Pedri 88 2 |
5Sergio Busquets |
21Frenkie de Jong 62 |
11Adama Traore 96 |
25Ferran Torres |
30Gavi 72 56 |
13Neto |
6Ricard Puig |
36Arnau Tenas |
12Martin Braithwaite |
28Nico Gonzalez 83 |
17Luuk de Jong 96 |
28Oscar Mingueza |
24Eric Garcia 78 |
25Pierre-Emerick Aubameyang |
29Ferran Jutgla |
33Abdessamad Ezzalzouli |
11Ousmane Dembele |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |