A London Bridge ledőlt - 70 év uralkodás után meghalt II. Erzsébet

Erzsébet brit királynő, II. Erzsébet
II. Erzsébet a briteknek: A fizikai izoláció a helyes cselekedet.
Vágólapra másolva!
A London Bridge ledőlt - a protokoll szerint ezekkel a szavakkal értesítette a királynő haláláról Liz Truss miniszterelnököt a királynő titkára. II. Erzsébet királynő 1952-től ült az Egyesült Királyság (Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország) trónján, ő volt az 53 szuverén nemzetből álló Nemzetközösség vezetője, valamint az anglikán egyház feje. A királynő hosszú, hetven évig tartó uralkodásának szinte teljes időszakában rendkívüli népszerűségnek örvendett. Uralkodói feladatai és kötelezettségei mellett komoly érdeklődést mutatott a politikai és szociális ügyek iránt, és  a monarchia - úgymond - korszerűsítése is az ő nevéhez fűződött. Az 1926. április 21-én született II. Erzsébetet kilencvenhat éves korában érte a halál.
Vágólapra másolva!

„Nem csak a több mint ezer éves pompás hagyományok és évkönyvek állnak mögöttem, hanem a Nemzetközösség és Birodalom élő ereje és fensége; régi és új társadalmak; a történelem és a származás szempontjából eltérő földek és fajok, de mind Isten akarata által, egyesítve lélekben és célokban."
(II. Erzsébet brit királynő)

Egy hercegnő gyermekkora és neveltetése

Amikor 1926. április 21-én megszületett Elizabeth Alexandra Mary (magyarosan Erzsébet Alexandra Mária), Albert herceg, York hercege és felesége, Lady Elizabeth Bowes-Lyon idősebb lánya, látszólag kevés esélye volt a brit trónra, mivel apja, V. György király fiatalabb fivére volt. Amikor 1936 végén azonban nagybátyja, VIII. Edward király lemondott a trónról, hogy feleségül vegye Wallis Simpsont (egy polgári származású elvált amerikai nőt), Erzsébet édesapja, VI. György lett a király, így

a 10 éves „Lilibet" (ahogy a családon belül becézték) vált a trón örökösévé.

A királynő és a herceg 1963-ban Forrás: Getty Images

Noha gyermekkora nagy részét nevelők társaságában töltötte, Erzsébet hercegnőre nagy hatást gyakorolt édesanyja, aki az áhítatos keresztény hitet, valamint az uralkodó lét szigorú követelményeinek megértését és elfogadását tanította neki. Nagyanyja, Mária királyné (V. György király hitvese) Erzsébetet és húgát, Margitot is a királyi etikett „finomabb részleteire" oktatta.

A magántanárok a brit történelemre és jogra fektették a hangsúlyt, de a hercegnő zenét is tanult, és hamarosan folyékonyan beszélt franciául.

Egész életében szenvedélyesen rajongott a lovak iránt. Nem meglepő, hogy királynőként is versenylovakat tartott, gyakran vett részt versenyeken és tenyészszemléken. Híresen kötődött a pembroke walesi corgi kutyafajtához, és e rajongás kezdeteit szintén gyerekkorához köthetjük: hosszú uralkodása alatt több mint harminc corgival osztotta meg otthonát.

Erzsébet tiszti egyenruhát visel, és a Kiegészítő Területi Szolgálat elsősegélyszállító teherautója mellett áll a második világháború idején Forrás: Pinterest

De nem csak az állatokat szerette, hanem a hazáját is:

a 18 éves Erzsébet hercegnő a második világháború idején csatlakozott a Női Kisegítő Területi Szolgálathoz (Women's Auxiliary Territorial Service), ahol teherautósofőrként teljesített szolgálatot.

Fülöp herceg és Erzsébet királynő: egy szenvedélyes szerelmi házsság története

Erzsébet és Margit a második világháború nagy részét a szüleiktől külön töltötték a Windsor kastélyban, a Londonhoz közeli, középkori erődben. A király 1942-ben Erzsébetet tiszteletbeli ezredessé tette meg a királyi hadsereg egyik ezredében. Két évvel később a Titkos Tanács és az Államtanács tagjává nevezték ki, ami lehetővé tette, hogy a hercegnő az uralkodó nevében járjon el, amikor ő az országon kívül tartózkodik.

A fiatal Erzsébet mindössze 10 éves korában lett trónörökös.

Fülöp herceg és Erzsébet hercegnő 1947. július 9-én jelentették be eljegyzésüket Forrás: Hulton Archives/Getty Images

Három évvel később találkozott először az akkor 18 éves Fülöppel, amikor családjával látogatást tett a dartmouthi haditengerészeti főiskolán, 1939-ben. A két fiatal sok éven át barátként levelezett egymással, eközben pedig Erzsébet egyre vonzóbbnak és szellemesebbnek találta a fess herceget, harmadik unokatestvérét (mindketten Viktória királynő és Albert herceg ükunokáji voltak), a Királyi Haditengerészet hadnagyát.

Eljegyzésüket 1947-ben jelentették be, bár a királyi körökben sokan tiltakoztak ellene, Fülöp herceg német származása és nem túl tekintélyes vagyona miatt.

Erzsébet azonban eltökélt volt és nagyon szerelmes, így 1947. november 20-án összeházasodtak a Westminster Abbey-ben.

A királynő, Anna hercegnő, Edinburgh hercege és Károly herceg, 1951-ben Forrás: Getty Images

Első fiuk, Károly walesi herceg 1948-ban született meg, két évvel később pedig megérkezett a lányuk, Anna királyi hercegnő is. András yorki herceg 1960-ban látta meg a napvilágot, míg Eduárd wessexi gróf 1964-ben.

A brit királynő és Fülöp 73 évig éltek boldog házasságban, egészen addig, amíg az edinburgh-i herceg 2021 áprilisában, 99 éves korában meghalt..

Erzsébet királynő megkoronázása

Amikor édesapja egészségi állapota 1951-ben elkezdett romlani, Erzsébet már különféle állami feladatokat is ellátott. A karácsonyt például a királyi családdal töltötte, ám ezt követően Ausztráliába és Új-Zélandra utaztak férjével, de útközben megálltak Kenyában is. Éppen itt tartózkodtak 1952. február 6-án, amikor megkapták a hírt, hogy VI. György király tüdőrákban meghalt.

A 25 éves Erzsébet ezzel a történelem hatodik királynőjeként ülhetett a brit trónra; formális megkoronázására 1953. június 2-án, a Westminster Abbey-ben került sor.

Erzsébet hercegnő és Fülöp herceg esküvőjük napján, 1947. november 20-án Forrás: Getty Images

Uralkodásának első évtizedében még csak "tanulta" a királynői szerepet, miközben szoros köteléket alakított ki Sir Winston Churchill miniszterelnökkel, aki az első volt a 13 miniszterelnök közül, akikkel uralkodása alatt együtt dolgozott.

Átélte a szuezi válság külügyi katasztrófáját 1956-ban, és számos, a Nemzetközösség egységét előmozdítani szándékozó külföldi utazást is tett.

VI. György király és Erzsébet királyné Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és felesége, Eleanor társaságában Forrás: Library of Congress/Harris & Ewing, photographer

A sajtó éles kritikáira reagálva lépéseket tett saját, és a monarchia „imázsának" modernizálására, miközben rengeteget utazott: az 1977-es uralkodói ezüstjubileuma (a 25 éves uralkodásának megünneplése) idején mintegy 90 ezer kilométert utazott a hatalmas kiterjedésű Nemzetközösségben, beleértve a Fidzsi-szigeteket és Tongát, Új-Zélandot, Ausztráliát, Pápua Új-Guineát, a Brit Nyugat-Indiát valamint Kanadát is.

Nem kímélték meg a királyi család botrányai

Kevésbé ismert tény, de Erzsébet királynő mindig kétszer ünnepelte meg születésnapját: az egyiket április 21-én, amit privát ünnepségeken töltött a családjával, a másikat pedig az állami protokoll szerint kiválasztott napon, ami általában májusra vagy júniusra esett. Nagy népszerűsége ellenére, a királynőt nem kímélték meg a családi botrányok.

1981-ben minden szem a királyi családra szegeződött, amikor Károly herceg feleségül vette Lady Diana Spencert a londoni Szent Pál-székesegyházban.

Károly walesi herceg és Diána walesi hercegné Nancy Reagan és Ronald Reagan amerikai elnök társaságában 1985 novemberében Forrás: Reagan White House Photographs

Bár a hercegi pár hamarosan két fiút, Vilmost és Harryt „adott" a dinasztiának, de a házasságuk gyorsan felbomlott, zavarba ejtve a királynőt és a nyilvánosságot is. Diana hercegnő 1997 augusztusában történt tragikus halála mélyen megdöbbentette a világot, miközben

a közvélemény elkezdte bírálni a királyi családot a „nép hercegnőjével" szemben tanúsított, úgymond "rossz bánásmód" miatt.

Ceausescu és felesége II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg társaságában a Buckingham-palotában Forrás: Wikimedia Commons

Bár a királynő kezdetben távol tartotta a családot (köztük Vilmos és Harry herceget) a nyilvánosságtól, hamarosan mégis visszatért Londonba, ahol beszédet mondott a televízióban Dianáról, üdvözölte a gyászolókat és engedélyezte, hogy a zászlót félárbocra húzzák a Buckingham-palota felett.

A herecegnő halála miatt a királyi család körüli kipattant botrányok azonban így is komoly presztízsveszteséget jelentettek a korona számára.

Modern monarchiát teremtett

Amikor 1992-ben tűz ütött ki a windsori kastélyban, Erzsébet királynő beleegyezett, hogy adót fizessen magánjövedelme után, bár a brit törvények ezt nem írták elő. Személyes vagyonát akkoriban 11,7 milliárd dollárra becsülték.

Fülöp, Edinburgh hercege és a királynő 2014-ben a Braemar Gathering játékokon Forrás: REX Features

Az uralkodó beleegyezett egy másik intézkedésbe is: belépődíj ellenében megnyitotta a Buckingham-palota dísztermeit a nagyközönség számára azokon a napokon, amikor nem tartózkodott a londoni rezidenciáján.

A királynő és az egész királyi család népszerűsége a 21. század első évtizedében lendült fel újult erővel. A közvélemény egyre jobban támogatta, miközben olyan eseményekhez adta beleegyezését, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek lettek volna. Támogatta például Károly herceg és régi szerelme, Camilla Parker Bowles házasságát 2005-ben, fejet hajtott Vilmos herceg és Katalin Middleton esküvője előtt is 2011-ben, de nem emelt szót Harry herceg és Meghan Markle amerikai színésznő frigye előtt sem 2018 májusában.

Erzsébet a második leghosszabb ideig regnáló uralkodó volt a világon, egyúttal az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideje hatalmon lévő monarchája Forrás: https://www.ft.com/content/14b1f5eb-16a0-3481-b1b5-d83634eb0e61

A királynő szinte a végsőkig folytatta hivatalos feladatainak és kötelezettségeinek ellátását, nyilvános megjelenéseit, de rengeteg időt töltött a természetben is szeretett kutyáival és lovaival.


Noha a brit királyi család az uralkodása alatt számos válságot élt át, ám a monarchia intézményének támogatottsága és személyes népszerűsége folyamatosan magasan maradt. II. Erzsébet brit királynő 96 éves korában halt meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

II. Erzsébet teherautósofőr volt, mielőtt királynő lett
Nővérei nevelték, csellel menekült meg a tengeri csatából, és bár a királyi család egy része ellenezte, mégis herceg lett
Ma temetik Fülöp herceget, a különleges humorú "pimasz kalandort"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!