ACE XP4 - A leggyorsabb amerikai

Egy nyolcvan évvel ezelőtti szenzációt és a híres eset hátterében meghúzódó eseményeket idézi fel Alan Cathcart. Fotó: John Owens.

Eredetileg a New Jersey állambeli Sea Isle Cityben lett volna rekordfutam, de az említett fogadás okozta bonyodalmak miatt alaposan kicsúsztak az időből, és novemberben, amikor végre kitűzték a pontos dátumot, az ottani partszakaszon már nem volt megfelelően kemény és sima homok. Az Ace engedélyt kért és kapott, hogy a Philadelphia északi részén épp akkoriban elkészült új, kétszer kétsávos utat, a Roosevelt sugárutat (Teddy Rooseveltről és nem FDR-ről elnevezve) használhassa a kísérlethez.

"Mindenfelé rendőrök álltak, ennek ellenére egy autó valahogy bejutott az útra. Nagyon megdöbbentem, amikor láttam szembejönni. Szerencsére, sikerült kikerülnünk egymást. A megállás nem lett volna egyszerű, mert az Ace-en csak egy gyenge hátsó fék volt, arra elég, hogy szép óvatosan lelassítsam vele a motort. Két kísérletet tettünk egy héten belül. Elsőre 128 mérföld/h sebességet értem el, aztán pár nappal később, november végén 129 mérföld/h volt a tempóm. Szerettem volna átlépni a 130-as határt, és kértem Lemont, tegyünk egy harmadik próbát, de nem engedte, azt mondta, túl hideg van. Amikor később Chicagóba szállították az XP4-est egy kiállításra, észrevették, hogy az első villán jókora repedés van. A harmadik kísérlet nagyon izgalmas lett volna..."

Heti 35 dollár

Wolverton 129,61 mérföld/h-s rekordjához társult egy 106 mérföld/h-s rekord is, amelyet az XP3 motorral szerelt oldalkocsis géppel állítottak fel. A könnyű Flxi oldalkocsiban Everett de Long, Arthur Lemon munkatársa volt az utas. Ellentétben az FIM előírásával, amely a hiteles rekordhoz kétirányú kísérletet követel meg, az AMA megelégedett egy irányban tett próbával. "Szívesen tettünk volna egy kísérletet a másik irányban is, csakhogy az időmérő pont után erős emelkedő volt, így onnan érkezve nem lehetett volna korrekt időt mérni. Az időt elektromos berendezéssel mérték, a pályán keresztben fújt a szél, tehát a sebesség teljesen hiteles volt. Sőt. Kiszámoltuk, ha nem a nagy súrlódási ellenállású betonon fut a gép, hanem, mondjuk, Daytona homokján vagy egy sóstón, könnyedén elérhettük volna a 140 mérföld/h sebességet is. A néhány futam alatt a gumik teljesen elkoptak."

A fantasztikus siker után, az 1924 februárjában rendezett chicagói motorkiállításon az Ace gyár, jó reklámfogással, 10 ezer dolláros fogadást ajánlott bármely gyártónak, amely képes megdönteni az általuk felállított rekordot. És Red Wolverton? Nemzeti hős lett a rekorder? "Dehogyis. Másnap már munkába álltam az Ace-gyárban, mintha mi sem történt volna. Még a kiállításra sem küldtek el. Minden a gép körül forgott, az ember, aki ült rajta, nem is számított. Nagyon másként volt, mint mostanában! Gyakran kérdeznek, mennyit kaptam a rekordért. Mindig azt válaszolom, heti 35 dollárt kerestem és két hét szabadság járt egy évre. Enynyit kaptam, és semmi jutalmat."

Red Wolverton az Ace gyár alkalmazottja maradt, amíg a gyár át nem költözött Michiganbe. Mivel született New Jersey-i, maradt, és átment a Harley-Davidsonhoz, és versenyzett hegyi és körpályás futamokon egészen 1937-ig, amikor 18 izgalmas versenyévad után visszavonult a sportolástól. A motorozástól azonban nem távolodott el, újabb három évtizedet töltött tuningolással és szereléssel Readingben, és még a látogatásom idején, a nyolcvanas évek közepén, röviddel halála előtt is szívesen foglalkozott motorkerékpárokkal.

(Veterán Autó és Motor)