Az utcákon futó társaikhoz semmi köze a Dakaron győzelmet arató autóknak. Régóta létezik a szériakocsik számára kiírt T1-es kategória, ahol majdnem szalon állapotú autókkal küzdenek a versenyzők. Ez az osztály alig kerül reflektorfénybe, pedig igen jó eredményeik is vannak.
A szériagépek átalakításra nem sok lehetőség van, szigorúak a szabályok. A futóműben a lengéscsillapítót lehet nagyobb méretűre cserélni vagy kettőt beépíteni az eredeti helyett. Bukókeret, tűzoltó készülék, versenyülés, négypontos övek és biztonsági üzemanyagtank kerülhetnek az autókba, utóbbi esetében sivatagi méretekben kell gondolkodni: 400-500 literes tartályokra van szükség.
A szériamezőny itthon akkor került előtérbe, amikor Palik László a dízel Toyota Landcruiserrel versenyzett. A magyarok közül Lisziék, a hazai bajnokságban az összetett harmadik helyezést elért Mitsubishi Pajerójukkal indulnak ebben az osztályban. A viszonylag lassú és nehéz autóval nem tartható az elsők által diktált tempó, de jó helyezések elérhetőek az utcai géppel.
A taktika, amit a pilóták többsége követ, valahogy úgy foglalható össze legtalálóbban: lassan járj, tovább érsz. Ha jól kijön a lépés, akkor még az első tíz végébe is beér a leggyorsabb szériautós. Az osztálygyőzelemre különben különösen büszkék a gyárak, mert gyártmányaiknak kiváló vizsga a majd' háromhetes küzdelem. A Mitsubishi odafigyel a privátokra, 2005-ben kilenc Pajero vág neki a 16 napos hajtásnak a gyár hátszelével és támogatásával. Az autókat bérlők között lengyel rali Európa-bajnokot, kínai, orosz, francia versenyzőket is találni. Összesen tíz nemzet képviselteti magát a bérelt autókban, ezt a lehetőséget több tízmillió forintos beruházással, elméletileg "bárki" igénybe veheti. Előnye, hogy a versenyzéshez nem szükséges komoly műszaki hátteret fenntartani, "csak" ki kell tudni egyenlíteni a költségeket. Ezt a lehetőséget a francia Toyota-képviselet és sok más csapat is felkínálja a versenyezni vágyóknak.
A szériaosztályban meglepő pezsgés tapasztalható, a Mercedes, a Toyota, a Mitsubishi és a Nissan harcol váltakozó sikerrel. A Merciket futtató Groine csapat az egyik nagy esélyes. A huszadik (!) Dakarján induló Jean Pierre Strugo a legjobbja a csillagos márkának, aki mellett még jó pár sofőr sorakozik fel. A csapattársak között találni az első Dakarján induló 2004-es rali Európa-bajnokot, Simon Jean-Josephet. Strugo rutinja elképesztő, a széria ML430-al legutóbb 2003-ben nyert, akkor az összetettben a 16. helyet foglalta el. A tereprali világkupa szériakategóriáját négyszer nyerte meg a Mercedes (2000-2002 és 2003), Strugo kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően 2000-ben a kb. száz indulóból ötödik lett az év végi összetettben. 2001-ben hetedik, de ekkor már 170-en indultak a Világkupában. A francia azért is kedveli a szériagépeket, mert jóval csendesebbek, komfortosabbak a spéci versenyautóknál.
A Toyotánál is léteznek stabil nyerő emberek és csapatok, akikről nem tudni semmit. A legismertebb arc az Araco Teamből Katajama Ukijo, aki pár szezonos Formula-1-es pályafutással hívta fel magára a figyelmet az 1990-es években. A Toyota-alkalmazott kedveli a kitartást igénylő sportokat: futott jó pár maratont, megmászta a világ legmagasabb hegyét és indult a Le Mans-i 24 óráson is. A száguldás elég szolid tempóban folyik a dízel szériaautók között, ugyanis a HDJ 100-as Landcruiser a hatalmas üzemanyagtartállyal nem szélvész. A csapattárs Jean-Jacques Ratet hatszoros nyertese a dízel kategóriának. Legutóbb 2002-2003-ban nyert, tavaly nem ő, de a Toyota győzedelmeskedett az osztályban.
Szintén gázolajat tankolnak a kamionok, ahol a 2005-ös Dakaron kiegyenlítettebb lesz a mezőny. Az összerázás nemcsak a két maratoni szakasznak lesz köszönhető, ahol saját erőből kell kezelni a problémákat és nem lehet használni műholdas tájékozó eszközöket (GPS), hanem a 150 km/órában maximált végsebességnek is. Nagy harc várható a Kamaz, Tatra és az új trónkövetelő, a DAF között.
BA