Szépség, de nem szörnyeteg - Alfa Spider 2.2 teszt

A világ egyik legszebb roadsterét fújta az utunkba a szél. A Spider nem olyan durva, mint amilyennek látszik, viszont sokkal kifinomultabb, mint aminek hinnénk.

Az ilyen autókkal sokan száguldozni akarnak, már az Alfa-életérzés miatt is, meg a Spider sem egy szerény megjelenésű, lomha verda. Az igazság azonban az, hogy a kabriózáshoz nem feltétlenül szükséges a letaglózó gyorsulásélmény, mint ahogy az ilyen autók kanyarban sem annyira stabilak, mint egy jó sportkocsi. Egy kabrió vagy esetünkben roadster sosem olyan merev, mint egy tetős társa, pont ezért kanyarodni sem olyan jó vele. Az új Spider sokkal merevebb, mint az elődje, de azért ezen is érezni, hogy izeg-mozog, csavarodik, a kormányzás így nem sportos. Ha azonban normálisan közlekedünk vele, akkor a különbség szinte észrevehetetlen, tehát nem kell szörnyű dolgokra gondolni. A nyitott tetős száguldásnak úgy sem sok értelme, hiszen csak olyan 130 kellemes a menetszél, 160 felett már kifejezetten zavaró. Pedig a tesztautóban volt középső kis szélterelő, de ez sem jó örökké.

Egy kellemes megfontolt autókázáshoz viszont tökéletes társ a Spider, hiszen a motorhang sem tolakodó, és ilyenkor a szélzaj sem gátol meg minket abban, hogy zenét hallgassunk vagy éppen beszélgessünk utasunkkal. A BOSE hifi egyébként egészen jó, nyitott tetővel is képes jól behangosítani az autót, csak ez éppen a forgalom többi résztvevője számára lehet kicsit hivalkodó.

A Spider inkább egy kellemes GT-autó, nem nevezhető sportkocsinak. A futóműve kellemesen sportos, de a nagy tömege miatt sem a gyorsulása, sem a kanyarsebessége nem kimagasló. Viszont ha nem ez az igény, akkor egyből egy kifinomult roadster arcát mutatja felénk, hiszen nem zörög, nem zötyög, csak éppen suhan. A fékje olyan alfásan fent fog, a kormányáttétel pedig kellően direkt. A végeredmény egy kellemes vezetési élmény, de nem egy minden energiánkat lázba hozó sportautó.