A közelgő kőolajínség betehet az elektromos meghajtásnak is, hiszen az elektromos energiát előállító erőművek nagy része fosszilis forrásokra támaszkodik. Ez a kijelentés persze vészmadárkodás, hiszen egyrészt messze van még az, másrészt a fejlesztések egyre inkább a megújuló energiaforrások kihasználására és a technika tökéletesítésére irányulnak. Laikus szemmel nézve a folyamatokat, megfogalmazódik a - lehet, hogy naiv, de logikus és kézenfekvő - kérdés: ha az ilyen irányú kutatások ekkora léptékben fejlődnek, miért nem mögéjük áll a sokmilliárd dollár, miért a büdöset növeljük még mindig?
Ne menjünk bele a globális gazdasági összefüggések kérdéskörébe, de egy-egy fejlesztés, törekvés láttán jogos a kérdésfeltevés. Gondoljunk akár az egyetemi hallgatók alternatív meghajtású jármű-versenyére, vagy az elektromos szuper-sportkocsira, de mondjuk, említhetnénk a nagyon gazdaságos és környezetkímélő járműgyártó-projekteket is.
Magyarországon még ritka, hogy valaki elektromos meghajtású autóval járkáljon a városban. Az ilyen jellegű járműveket inkább golfpályákon, vagy turistákkal megrakva, belvárosi sétálóutcákban láthatjuk. Mindegyikük jellemzője a "piros rendszám", vagyis a fehér alapon piros karaktereket tartalmazó, három betűből (az első az Y) és három számból álló azonosító. Ez a lassú járművek rendszáma - a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis, csak egyedi lassú járműként helyezik forgalomba az elektromos autókat, gépkocsiként nem. Ez azt jelenti, hogy a részükre megengedett maximális sebesség 25 km/h.