Volksroyce

Reális vágy, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodott képzelgés egy Rolls-Royce birtoklása? Milyen érzéseket kelt az emberekben a világ legjobbjának tartott autó: irigységet, tekintélyt, megvetést, csodálatot? Póla Gergely egy muzeális minősítésű Silver Shadow Mark I-esen keresztül nyújt bepillantást a Rolls-Royce-okat körülvevő furcsa, édes-fanyar világba. A fényképeket Papp Zoltán készítette. 

A Silver Shadow 1965-ben jelent meg az elavult Silver Cloud utódaként. A tízéves modell nemcsak műszakilag volt idejétmúlt, az "épphogy ponton" karosszéria is ósdinak hatott, jóllehet a Rolls-Royce tulajdonában lévő Mulliner saját tervezésű, modernebb felépítményeket is készített a típushoz. Bár az 1959-ben debütáló V8-as, 6230 cm3-es erőforrás és a General Motors-származék váltó viszonylag korszerű darab volt, az alvázas felépítmény, a dobfékek és hátsó laprugók közel sem. A mérnökök úgy gondolták, hogy két mezőt lépnek előre: nemcsak lecserélik az idejétmúlt mechanikai elemeket, hanem a Citroëntől átvett szintszabályozó révén pazar kényelmet biztosítanak az új Rolls utasainak. Eleinte két, első és hátsó szabályzóval látták el a Silver Shadowt, ám később az elsőt feleslegesnek ítélték, így 1969-ben elhagyták.
Párhuzamosan Bentley T1 néven is gyártották a típust, a Rolls-Royce-énál jóval kisebb darabszámban. Míg az Ezüstárnyék normál kiviteléből közel tizenhétezer készült, addig Bentley név alatt ennek csak mintegy tizede hagyta el a crewe-i üzemet.

A gyártás második évében jelent meg néhány száz példányban az MPW jelzésű (az elnevezés a karosszériaépítőt, a Mulliner - Park Ward leányvállalatot takarja) kétajtós változat átalakított hátsó résszel, króm nélküli, de lendületesebb vonalú oldalsó csíkkal. Ugyanekkortól kínálta James Young saját kétajtós kivitelét, változatlan orr- és farrésszel. A Bentleykkel együtt is csupán néhány tucat készült ebből a verzióból.

1967-ben a mérnökök áthelyezték a tolatólámpát a hátfalra, és fixszé tették az elefántfül-ablakot. Akik szélviharra vágytak, azoknak a nyitott MPW karosszériát kínálta a gyár. 1968-tól - amerikai mintára - háromfokozatúra cserélték a váltót, és helyzetjelző lámpák kerültek a négyajtós változatok oldalára. Ez évben készült egy T1 Pininfarina Coupé nevű Bentley, különös, a fastback és a limuzin karosszériák stílusait ötvöző felépítménnyel. A márka vaskalapos rajongóinak örömére, a különlegességek szerelmeseinek bánatára a szokatlan modell szériagyártására nem került sor. Sorozatban készült viszont 1969-től a két évvel korábban megjelent nyújtott tengelytávú kivitel. A tíz centiméterrel hosszabb változathoz alapáron járt a bőrbevonatú tető, és a vevő válaszfalat is rendelhetett az ülések közé. A nagyobb méret leginkább a hátsó oldalablakokon érhető tetten, ezenkívül a kisebb hátsó szélvédő, valamint a Rollsokon a C oszlopra erősített jelvény segít beazonosítani a kocsit. Szintén az 1969-es év krónikájához tartozik, hogy 6750 cm3-esre növelték a motor lökettérfogatát, és módosították a műszerfalat.

1971-ben a Silver Shadow MPW és a T1 MPW helyét a Corniche típus vette át. A kétajtós, zárt és nyitott felépítménnyel rendelhető finomságot erősebb motorral, ködlámpával, vastagabb hűtőráccsal, szögletes tolatólámpával, fordulatszámjelzős műszerfallal és egyedi dísztárcsával látták el. Utóbbit megkapta az 1975-ben debütáló zászlóshajó, a Pininfarina tervezte, modern vonalú, izmosabb motorral ellátott Camargue is, amely a világ legdrágább szériaautója volt.
Időközben a fő modellt, a Silver Shadowt - és a T1-est - sem hanyagolták el: apránként növelték a nyomtávot, 1971-ben változott a műszerfal, tempomat biztosított pihenést a jobb lábnak, a lapos dísztárcsát szellőzőnyílásokkal ellátott darab váltotta. Egy évvel később ismét módosult a szerelvényfal, 1973-ban alapfelszereltség lett a lökhárítóra szerelt első ködlámpa, ugyanekkor a négyajtósok tolatásjelzője visszakerült a lámpabura alá, 1974-ben pedig eltűnt az ikerfényszóró alól a légbeömlő.
Az Egyesült Államokba szállított kivitelek némiképp különböztek az európai változatoktól: néhány évjáratot leszámítva kimaradt a felhajtható kisasztal, 1973 közepétől általánossá vált a gumis lökhárító, a tolatólámpát és a dísztárcsát érintő változások pedig csak 1974-ben értek el a tengerentúlra.

1977-ben megújult az egész típuscsalád: fogasléces kormánymű és módosított első felfüggesztés javította az autó kezelhetőségét. A Silver Shadow II és a T2-es új műszerfalat, vastagabb hűtőrácsot, dupla kipufogót és gumis lökhárítót kapott, az utóbbi alá légterelő került, és a ködlámpa is ide költözött. A tengerentúli kiviteleket az utóbbi két módosítás nem érintette, szembetűnő változás viszont a benzinbetöltő nyílás áthelyezése a C oszlopra, ezenkívül megmaradtak az oldalsó helyzetjelzők, amelyek az európai modellekről 1977 végén eltűntek. A nyújtott verzión újdonságot jelentett a Corniche dísztárcsája, valamint a Rolls esetében egy régi-új név: Silver Wraith II. 1978-ban alapkivitel lett a fényszórómosó, de csak az európai kiviteleken. Egy évvel később módosították a Corniche hátsó felfüggesztését, és a kipufogócsövet kivitték az autó két szélére.


1980-ban véget ért a Shadow és a Bentley T története, helyükre érkezett a Silver Spirit és a Mulsanne. A méregdrága Camargue 1986-ig maradt gyártásban, a nyitott Corniche I második szériája egy évvel tovább, aztán átadta helyét a Corniche II-nek és a Bentley Continentalnak, amelyek egészen a kilencvenes évek közepéig őrizték az Ezüstárnyék szellemét.

A Rolls-Royce egyetlen más típusával sem tudott olyan sikereket elérni, mint a Siver Shadowval. Egyesek szerint a sikeres eladási mutatók tömegautóvá degradálták a márkát, a többség viszont nem foglalkozik presztízsdolgokkal, inkább örül az elérhető közelségbe került királyi pompának. Németországi weboldalakon már hatezer euróért lehet Silver Shadowkat találni, ezek felújítása persze iszonyatos pénzeket emészt fel. A tökéletesen helyreállított példányokért 40-45 ezer eurót is elkérnek, ezeknél csak a ritkább kivitelek érnek többet.

Kimagasló a Silver Shadow ár-érték aránya. Ha egy közepesen jó darabot veszünk alapul, akkor nevetséges az ár ennyi luxusért. Persze sok utánajárás keseríti a tulajdonos életét, de ha egyszer kész van a Rolls, az maga a csoda. Az alkatrészellátás csak a családi kasszának okozhat gondot: Nagy-Britanniában gyakorlatilag minden kapható. Szerencsére ezeket a gépeket nem öt évre tervezték, ennek köszönhetően a fájdalmasan drága alkatrészbeszerzés nem válik a tulajdonos rendszeres havi programjává. Veteránminősítéssel a fenntartási költségek sem vészesek, és a 16-22 liter közötti fogyasztás is kibírható, ha az ember csak ritkán közlekedik vele. Ez az autó amúgy sem a szürke hétköznapokra való, sokkal inkább olyan alkalmakra, amikor szeretnénk egy kicsit lordként szemlélni a világot.