Az autós ember szeret panaszkodni, és az egyik legnépszerűbb téma a kocsik elpuhulása. Ha már az autósportok királya, a Formula-1 sem igazán hangos, és egy 17 éves srác simán elvezeti a kocsikat, akkor hová tart a világ?
Nem véletlen, hogy ismét reflektorfénybe kerültek a régmúlt korok versenyautói,
azok a prüszkölő, üvöltő, csattogó, lángot köpő szörnyetegek,
melyekkel annyira veszélyes volt menni, hogy csak igazi sportemberek vállalkoztak megzabolázásukra.
A klasszikus motorsportot egyre többen fedezzük fel magunknak újra, élvezzük a nyitott kipufogók fülrepesztő üvöltését, a leheletvékony kasztnik rázkódását az erőtől feszülő motorok körül, és nézzük, ahogy e felbecsülhetetlen értékű kocsikkal nem csak gurulgatnak, de teli gázon versenyeznek bátor pilótáik. Például Nagy-Britanniában, egy híres fesztiválon.
Az angliai Goodwood birtokot a rajta álló kastéllyal még 1697-ben szerezte meg Charles Lennox, Richmond hercege, és a mai napig a család tulajdonában van. Az 1955-ben született Charles Henry már a 11. herceg a sorban, de nem ő volt az első autószerető ember a famíliában, a kastélypark versenypályáját még nagyapja nyitotta meg, 1948-ban.
18 évvel később ugyan bezárták, de az unokát éppen eléggé megfertőzte a motorsport ahhoz, hogy a 90-es években újra versenyautókat invitáljon a birtokra.
1993-ban startolt a Festival of Speed sorozat,
melyen régi és modern versenyautók egyaránt megmutatják tudásukat.
Történetünk szempontjából azonban az 1998-ban indult Goodwood Revival a fontosabb, ezt ugyanis az eredeti versenypályán rendezik, kizárólag veterán autók részvételével, és nemcsak a résztvevők, de a nézők és újságírók felé is elvárás az 1980-as évek előtti, korhű öltözet. Mára mindkét esemény a benzinvérű naptár piros betűs ünnepévé nőtte ki magát.
De most nem Angliából jelentkezünk, ó nem, hiszen szeptember 29-október 1. között csak Mogyoródig kellett zarándokolnia annak, aki csodát akart látni. Történt ugyanis, hogy a tereprali versenyzésről ismert Szalay Balázsnak annyira megtetszett a Goodwood Revival, hogy Hungaroring Classic néven megpróbálta elhozni, a Peter Auto segítségével.
Ehhez a francia csapathoz köthető a kétévente rendezett LeMans Classic, illetve a 2004 óta minden évben rajthoz álló Classic Endurance Racing, azaz a veterán hosszútávú versenysorozat. Ma már az 1950-es évek LeMans-i kocsijaitól egészen a 7-900 lóerőt ostromló C csoportig öleli fel az általuk szervezett 5 kupasorozat a GT és túrakocsi versenyzés történetét, kiegészítésként Formula-2 együlésesekkel.
150-160 eredeti versenyautó, csupa legendás kincs, köztük olyan darabokkal, mint a világon egyetlen példányban létező Ferrari „Breadvan” (250 GT SWB) - őrületesen menő felhozatal.
Előre talán kevesen hitték el, hogy ez mind megjön majd hozzánk,
hogy tényleg itt lesz a sok eurómilliós géppark, hogy majd sétálgatni, nézelődni lehet köztük, és hogy majd tényleg nyélgázon falják a mogyoródi pálya 4,3 kilométerét. De pontosan ez történt. Atyám!
No, de ha ilyen társaság érkezik vendégségbe, a hazai és régiós klubok is megrázták magukat, így a Hungaroring Classic parkolói szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb oldtimerekkel teltek meg. Már a felvezető képsorok és sajtóközlemények is sokat ígértek, de semmi sem készít fel arra a sokkra, ami Szisz Ferenc szobra mellett a kapun belépő, egyszerű autószerető embert éri.
Érdekes és izgalmas kocsik mindenfelé, jól megfértek egymás mellett a 60-as évek angol roadsterei, a bogarak, a „Bobby” Merci SL-csapat, vagy éppen a Jaguar klub klasszikus szedánjai. És persze Porschék, Corvette-ek osztoztak a flaszteren Caprikkal és Sierrákkal. Hogy egymás mellett áll egy-egy csodás Nissan 260Z, Matra Bagheera és Porsche 911 SC? Teljesen normális, hiszen a születésem évében mindhárom kapható volt, igazán kedves, köszönöm, nem kellett volna.
A parkoló túlélése azonban csak a bevezető volt, a beugró feladat, a Styx folyó átúszása - az igazi döbbenet odafent, a paddockban várt. Elmondani nehéz, megmutatni szinte lehetetlen, de szerencsére mindenki részesülhetett benne, hiszen
a Hungaroring Classic egyik legfőbb erénye a nyitottság volt.
Bekukkanthattam a túra- és GT-versenyautók motorterébe és cockpitjébe, nemcsak hallgathattam, ahogy a szerelők az aktuális futamra készülve beindítják a dobhártya-szaggatóan üvöltő gépeket, hanem ezt mindenki megtehette, aki kilátogatott.
Jöttek is sokan szerencsére, és még nagyobb öröm, hogy páran arra is vették a fáradtságot, hogy az alkalomhoz illően öltözzenek. Ebben persze Goodwood messze előttünk jár, de ki tudja, ha nemcsak egyszeri alkalom lesz ez a rendezvény, hanem sikerült rendszeresen összehozni, ahogy a szervezők remélik, akkor bizonyára ezen a vonalon is erősödünk.
És ha túlestünk a leskelődős szakaszon, akkor aztán jöhetett az igazi őrület. Állva nézegetni Ferrarit, Maseratit, Alfát, BMW-t, Fordot, Lolát vagy éppen Porschét egy dolog.
Amikor azonban tucatjával szabadulnak ezek a gépek a pályára, akkor akaratlanul is felgyorsul a szívverés.
Időmérő vagy verseny, mindegy: olyan hangorkán, olyan erődemonstráció...
Az 50-es évekből a LeMans-i 24 órás verseny korai sztárjait köszönthettük, Aston Martin és Maserati küzdött Alfával és a kacskaringós történetű, újkorától egyedi, ezért önmagában több tízmillió eurót érő „kenyereskocsi” Ferrarival - legtöbbünk még múzeumban se nagyon láthatta ezeket a gépeket, nemhogy tapadáshatáron, finoman csúsztatott gumival elfordulni a ring kanyarjaiban.
Az őket követő, de még 1966 előtti korszak hosszú távú versenyautói külön futamot kapnak, itt már kicsit lejjebb szállunk az éteri magasságból. Bár azért, amikor Shelby Cobra harcol Jaguar E-Type-pal és korai Porsche 911-el, semmivel sem kisebb élmény, pláne, hogy ez egy nagyszámú mezőny, mindig történik valami a nézők orra előtt.
A harcias amerikai V8 mindent túlüvölt, és a hosszú célegyenesben mindent le is gyorsul, ám a fürge Jaguarok, a szinte kormányzás nélkül, farukat csúsztatva forduló Porschék, a könnyű léptű Lotusok, vagy éppen a kisebb kategóriát képviselő Triumph TR4 mind kitettek magukért. Aztán megint gyorsulunk egy kicsit, jön a Peter Auto fő versenyszáma, a Classic Endurance Racing 1 és 2 mezőnye.
Előbbi 1966-74, utóbbi 1972-81 közti autókat ölel fel, és bizony ez azt jelenti, hogy a CER 2-ben már feltöltős szörnyekkel találkozunk,
tűzköpő Porsche 935-ösök világítják meg lánggal
a fenekükön lógó két turbót, sosem látott Lancia Beta Montecarlo és BMW M1 igyekszik tartani a lépést tűzijátékban, tempóban pedig Lola és Chevron prototípusok. De a CES 1 mezőnye is kitesz magáért, például a mellkasomban éreztem, amikor az amúgy hangos Lolák után eldübörög egy Ford GT40.
Hozzájuk képest a Porsche 910 prototípus, illetve a 911 GT kocsik bokszer hathengeresei szinte visszafogottak. És ha már visszafogottság: szintén a „tudtam, de nem sejtettem” élménye volt a GT-autók után a túrakocsikat szemlézni, így élőben ugyanis már látszott, ami régi tévéfelvételeken nem, hogy mennyivel lassabbak. De ettől még a show itt sem marad el, Ford Escortok és Caprik, BMW 3.0 CSL-ek és 635 CSI-k, Mustangok és személyes kedvencem, egy Volvo 240t szórakoztatták a nagyérdeműt, láthatóan a határon autózva.
A legdurvább erő- és sebességélmény azonban a C-csoporté, mely nekem különösen kedves – a széria akkor élte virágkorát, amikor én az autózásba beleszerettem. Mégis csak most láttam először élőben a Michael Schumacher nevét viselő „ezüst nyilat”, azaz a Mercedes C11-et, melynek 905 kilós testét még fogyasztásra optimalizált,
LeMans-i beállításban is 720 lóerővel repítette a biturbó Merci V8.
Ahogy anno 1990-ben, úgy ma, a Hungaroringen is állva hagyta legnagyobb ellenfelét, a Porsche 962-őt, másfél kört verve a második helyezettre is.
Kihagytam valamit? Ja, igen, sajnos logisztikai okokból nekem kimaradt a Formula-2 kocsik vetélkedése, szerencsére azért a boxban ezeket a gépeket is meg tudtam csodálni. Legtöbbjüket a 220 lóerős Cosworth FVA hajtja, melynek Ford alapja visszafogott motor családi kocsikba, így átépítve azonban igen mérges jószág.
Mivel a Formula-2 ebben a formában megszűnt 1984-ben,
ilyen autók nem is mentek soha a két évvel később átadott Hungaroringen. Mert bizony, bármennyire koncentrálunk a vendégekre, a kocsikra, a rendezvény egyik kiemelkedő szereplője maga a pálya. Nekünk, akik itt élünk, talán nem is tűnik különlegesnek, pedig ma már ez az egyik legrégebbi versenyhelyszín, melyet ma is használ a F1 (és még több más sorozat, például kamion-EB).
Így a pilótáknak is érdekes kihívás volt az új lokációhoz igazítani a vasakat, nekünk pedig élmény itthon látni azokat a gépeket, melyeket a szerencsésebbek külföldön, a többség azonban csak fotón vagy videón tapasztalhatott meg eddig. És azért ez így, együtt nagyon menő. Ha lehet egy kívánságunk, még sok ilyet!