Kiszámolták, mennyit álltak dugóban a budapesti autósok tavaly, az eredmény meghökkentő

dugó, közlekedés, forgalom, autó, belváros, Budapest, 2021.09.01.felüljáró, Keleti pályaudvar
Vágólapra másolva!
Öt napot ült a dugóban tavaly egy átlagos fővárosi autós.
Vágólapra másolva!

Az autónavigációs eszközöket gyártó TomTom a korábbi évekhez hasonlóan kiszámolta, milyen volt a dugóhelyzet a világ négyszáz nagyvárosában, köztük Budapesten.

2020-hoz képest tavaly nőtt a főváros útjain a torlódás:

a GPS-adatok szerint az átlagos utazási idő napi két perccel lett több. Az átlagos torlódási szint 30 százalék volt, ami azt jelenti, hogy az utazási idők átlagosan 30 százalékkal voltak hosszabbak, mint torlódásmentes alaphelyzetben - írta a Haszon.hu.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A legzsúfoltabb nap október 6-án volt, ekkor 53 százalékos torlódási szintet mértek egész Budapestre vetítve. Az előző esztendőben

egy fővárosi autós 121 órát, azaz 5 napot és 1 órát töltött dugóban az év során.

A hétköznapi csúcsok a fővárosban átlagosan reggel 7-től 9-ig, valamint délután 4-től 6-ig tartanak – kivéve pénteken, amikor délelőtt 10-20 százalékkal kisebb a dugó, délután pedig korábban, 2-kor kezdődik, és elhúzódik 5-ig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!