Civil rendőrautó mellett ment át a piroson egy sofőr Szombathelyen, őrült hajsza lett belőle - videó

szombathely
Vágólapra másolva!
Autós üldözés után elfogtak egy 33 éves férfit Szombathelyen. Kiderült, hogy több eljárás van ellene folyamatban.
Vágólapra másolva!

A jogosítvány nélküli férfi egy civil rendőrautó mellett ment át a piroson Szombathelyen. A rendőrök a szabálytalanságot észlelve megkülönböztető fény- és hangjelzést adtak, de a sofőr ahelyett, hogy lassított volna, a gázra lépett.

A délutáni nagy forgalomban több piros lámpát is figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel haladt, arra kényszerítve több vele szemben közlekedőt, hogy lehúzódjon, félreálljon vagy vészfékezzen. A menekülő autós kilenc piroson hajtott át megállás nélkül, közel húsz gyalogátkelőt keresztezett lassítás nélkül, valamint több mint tíz esetben lépte át a záróvonalat.

A férfinek sikerült elmenekülnie, de a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták. A férfi reintegrációs őrizet ideje alatt követte el ámokfutását, valamint több rendőrkapitányság is folytat ellene bűntetőeljárást közlekedési és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt.

A férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd ezt követően átadták a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!