Nem tucatautó a Mercedes-Maybach SL 680

Fotó: Mercedes-Benz / Michael A. Shaffer
Vágólapra másolva!
Különleges körítést kap a Mercedes-Maybach roadster, de a 680-as szám ellenére nem kapja meg a V12-es biturbót. Piros vagy fehér színben kérhető.
Vágólapra másolva!
Fotó: Mercedes-Benz AG

A nyitott autózás csúcsát jelenti a Mercedes-Maybach SL 680 Monogram Series, persze itt rögtön azzal kell folytatni, hogy nem csúcsteljesítményről van szó, hanem kényelemről és kifinomult hangélményről. Amíg a Maybach s-osztálynál a 680-as szám a V12-es biturbót jelzi, a roadster esetén az „AMG 63” technikát jelenti, tehát az 585 lóerős 4,0 literes V8-as biturbót, ami összkerékhajtáson keresztül juttatja talajra a teljesítményt. Újraprogramozták a gázpedál-karakterisztikát, hogy finoman lehessen közlekedni az autóval, az összkerék-kormányzás jelen esetben stabil és biztonságos vezetést tesz lehetővé.

Fotó: Mercedes-Benz / Michael A. Shaffer

A formatervezők teljesen új személyiséget adtak az SL roadsternek, például itt még ünneplik a krómot a hűtőrács függőleges pálcáival, a motorháztető elején ott áll függőlegesen a háromágú csillag. A motorháztető és a tetődoboz Maybach-mintás finist kap, a fekete vászontetőn antracit színnel jelenik meg ez a minta. Első körben az ügyfélnek nem lesz választási lehetősége, csak az előre konfigurált Red Ambiance és White Ambiance, azaz piros és fehér megjelenés közül választhat. Előbbinél garnet piros metálfényt, utóbbinál opalite fehér magno fényezést adnak, a beltér mindkét esetben kristályfehér Nappa-bőr kárpitot és krómdíszeket kap.

Fotó: Mercedes-Benz / Michael A. Shaffer

Európában 2025 tavaszán kezdik meg a Mercedes-Maybach SL 680 Monogram Series kiszállítását, azt nem árulták el, mikortól kezdik majd az ügyféligényeknek megfelelően kialakított autók forgalmazását. Már az első pillanattól kezdve elérhetőek lesznek a gyár által a luxusroadsterhez készített bőrkabát, tornacipő, sál, vászontáska és kutyahordozó.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!