Visszavág az ázsiai gyártóknak a Ford, ezek az új modellek érkeznek idén

Vágólapra másolva!
Elektromos, többféle hibrid, sőt, V8-as benzines autó is rajthoz áll, ám egy műfajban máig a dízel a nyerő.
Vágólapra másolva!

Sajtórendezvényen mutatta be eredményeit a Ford Magyarország, amely, mint Kővágó-Laky Andrea ügyvezető igazgató kiemelte, tavaly értékesítési adatai alapján hazánkban az összesített személyautó- és kishaszonjármű-piac harmadik legnagyobb szereplője, és ezt a pozíciót idén is stabilan tartja. Globális szinten a több mint 120 éves amerikai márka árbevétel tekintetében negyedik helyen áll a Volkswagen-konszern, a Toyota és a Stellantis mögött, míg piaci részesedése alapján az ötödik. 

Ford sajtótájékoztató 2024
Alcsútdobozon sorakoztak fel a Ford idei újdonságai
Fotó: Ford

Természetesen mi más lehetne a Ford célja, mint növelni az eladásait, ezt idén összesen hét új, vagy modellfrissítésen átesett modell segítheti elő – igaz, az elmúlt időszakban olyan egykori nagy slágerektől kellett elbúcsúzni, mint a Fiesta és a Mondeo. 

Sokak bánatára pár hónapon belül a Focusra is hasonló sors vár,

de addig az új ST Azure Edition színesíti a kínálatot. Hasonló limitált széria (persze feltűnőbb köntösben) várható Rally Edition néven a Mustang Mach-E elektromos SUV-ból is.

Ford sajtótájékoztató 2024
Érdekes módon két modellt, egy kompakt elektromos és egy nagy, plug-in hibrid SUV-ot jelöl az Explorer név a márka kínálatában
Fotó: Ford

Ha már a villanyautókról esik szó, meg kell említenünk a márka legfontosabb idei újdonságát, a (VW műszaki alapjaira) kifejezetten Európának szánt Explorer kompakt SUV-ot is, amelynek első példányai augusztus végén érkeznek a szalonokba 602 kilométeres hatótávval és 18,2 millió forintos áron, később pedig kedvezőbb árú belépőmodell is várható. Még idén bemutat a Ford egy másik, sportos elektromos SUV-ot is, a kínálat másik végén pedig a kisméretű, benzines Puma crossover is megújul. 

Ford sajtótájékoztató 2024
Új frontkialakítást kapott a Kuga, a hűtőrács közepén már a megújult logóval
Fotó: Ford

Európa legnépszerűbb plug-in hibrid autója, a Kuga is átfogó modellfrissítést kapott, ennek keretében látványosan átalakult orral és nagy érintőképernyővel (SYNC4 rendszer) rendelhető már májustól, az említett zöld rendszámos mellett full hibrid, illetve benzines kivitelben is. 

Jó hír, hogy Amerikából izgalmas rétegmodellek érkeznek:

a Bronco terepjáró után most futnak be a hetedik generációs Mustang első példányai, ötliteres V8-as motorral, 446 (GT) vagy 453 lóerős (Dark Horse) kivitelben. 

Ford sajtótájékoztató 2024
Idén ünnepli 60. évfordulóját az ikonikus Mustang, ez már a hetedik generáció
Fotó: Ford

A márka sikeres üzletága a furgonok és pickupok világa, Magyarországon hosszú évek óta piacvezető a Ford a kishaszonjárművek kategóriájában, idén pedig az összeladások negyedét szeretné kisajátítani. Ehhez jelentős raktárkészleteket halmoz fel, illetve új modelleket vezet be az importőr, többek között a Transit Custom második generációját, illetve a kisméretű Transit Couriert. Ezek főleg dízelként keresettek, de érkeznek az elektromos kivitelek, és hamarosan a Rangerből is lesz plug-in hibrid. 

Ford sajtótájékoztató 2024
Személyautó-változatban (Tourneo) is érkezik az új Courier, mögötte a fölé pozícionált Connect látható
Fotó: Ford


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!