Békesi László

Mit várhatunk egy modern államtól - és mibe kerül ez nekünk?Gazdaságpolitika és államháztartás a 21. század elején

V. 5. A puha költségvetési korlát hatása az államháztartásra - különösen az egészségügy és az oktatás területén

Társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és közgazdasági szempontból egyaránt megkülönböztetett figyelmet érdemes fordítani az egészségügyre és az oktatásra. A modern, szolgáltató, fejlesztő és esélyteremtő államok kiemelkedően fontos feladatairól van szó.

Az államháztartás és a közgazdaságtan aspektusai természetesen leszűkítik a téma terjedelmét, de így is elvezetnek az alapkérdéshez: milyen mértékben és összetételben képes a modern állam magas színvonalú és ingyenes egészségügyi ellátást, illetve oktatást nyújtani állampolgárai részére?

A bevezetőben már utaltam rá, hogy ezeken a területeken a feladatok mennyisége és minőségi igényei is permanensen növekednek, ami robbanásszerű költségnövekedést okoz az államháztartásnak. Ezt a nyomást a leggazdagabb országok sem képesek elviselni, az igények teljesítése és finanszírozása beleütközik az államháztartás korlátaiba (magas deficit és/vagy irreális adóemelési igények).

A folyamat közgazdasági okai között kitüntetett szerepe van az igények korlátlan növekedésének, ha az egészségügyi ellátás, illetve az oktatás ingyenes és szükségletek szerinti. Ebben az esetben a költségvetési korlát "puha", hiszen függetlenül az államháztartás állapotától az állam garantálja a szükségletek ingyenes kielégítését (animáció).

Animáció: Egy pedagógusra jutó általános iskolás tanulók száma

Animáció: Tízezer lakosra jutó kórházi ágyak száma

Animáció: Tízezer lakosra jutó orvosok száma

Miután nincs ésszerű közgazdasági korlátja a keresletnek, az határtalanul nő, pazarlóvá válik és romló színvonal mellett is finanszírozhatatlan lesz. A felismerés nem új, a konzekvenciák levonása mégis lassú és nehézkes.

Két alapkérdés vár válaszra a döntések előtt:

• milyen körre terjedjen ki az állampolgári jogon, szükségletek szerint ingyenesen igénybe vehető egészségügyi ellátás és oktatás,
• az ellátás és a szolgáltatás költségeinek mekkora részét finanszírozza az állam és mennyi terhelje az igénybevevőt (esetleg miért kellene piaci árat fizetni)?

A konkrét válaszok értelemszerűen nem csupán az államháztartási, közgazdasági aspektusokra, hanem a szakmai megfontolásokra és a társadalmi igények kompromisszumos kielégítésére is reflektálni fognak.

Két döntő változás bizonyára elkerülhetetlen:

• az egészségügyi ellátás és az oktatás ingyenes, szükségletek szerinti kielégítése folyamatosan csökkenni fog,
• az állami szolgáltatások költségeinek mind nagyobb hányadát fogják megtéríteni a szolgáltatást igénybe vevő állampolgárok.

Az állam terheinek részleges szétosztásakor ugyancsak két fontos kérdésre kell választ adni:

• milyen szolgáltatások váljanak önköltségessé, melyeket csak fizetőképes kereslet birtokában, piaci áron lehet megvásárolni, illetve
• a költségek részleges megtérítése esetén hogyan terüljenek szét a terhek: valamennyi állampolgár járuljon hozzá a költségek részleges fedezetéhez (ez esetben adó- vagyjárulék emelés a megoldás), vagy csak a szolgáltatást igénybevevőket terheljék a térítési díjak?

A vázolt dilemmák kijelölik a megoldandó feladatokat:

• el kell határozni az ingyenes állami szolgáltatások körét;
• dönteni kell a részben finanszírozott, ún. "térítéses" szolgáltatások köréről és a térítés mértékéről (ide tartozhat például a felsőfokú oktatás területén a tandíj vagy költségtérítés, az egészségügyben a vizitdíj vagy copayment, a jóléti intézményeknél - bölcsőde, óvoda, napközi otthon, szociális otthon, közületi étkeztetés stb. - a térítési díjak, a hatósági eljárások egy részénél a költségek megtérítése stb.);
• meg kell határozni a piaci alapon megvásárolható szolgáltatások körét és árát;
• meg kell alkotni a magántőke, a magánvállalkozások bevonásának, részvételének szabályait és az ellátás garanciáit;
• végre kell hajtani a kihasználatlan, felesleges vagy alacsony szakmai színvonalon működő intézmények szelektálását (ehhez a körhöz tartozik többek között a közigazgatás és az önkormányzati rendszer reformja, a kiürült funkciójú intézmények, közalapítványok felszámolása, intézeti profilok átalakítása, ésszerű integrációk végrehajtása stb.).

A reformok kidolgozása és megvalósítása nem várhat sokáig. Erős a gazdasági kényszer, romlik az állam által nyújtott szolgáltatások színvonala. Az átalakítással együtt járó konfliktusok nem spórolhatók meg. E konfliktusok minimalizálása, illetve vállalása demokratikus viszonyok között a politikai taktika és a racionális gazdaságpolitika örök ellentmondása. Az állami túlköltekezés megszüntetése és az államháztartás ésszerű működtetése minden modern államban gazdaságpolitikai, de legalábbis fiskális fordulat végrehajtását teszi szükségessé. A fordulatot minden politikai erő a legkisebb áldozat és megrázkódtatás árán próbálja megvalósítani. (Ez az ún. "soft landing" a gazdaságpolitikában.) E törekvés jegyében többnyire féloldalasak és hiányosak, vagy erőtlenek a reformok és a stabilizációs programok, amelyek így a szükséges gazdasági hatást nem érik el, a társadalmi elégedetlenséget és a politikai népszerűségvesztést azonban így is kiváltják. A hatalmat gyakoroló politikai elit általában képtelen megérteni, hogy a globalizált gazdaságban a piac úgyis kikényszeríti a szükséges fordulatot - pénzügyi, finanszírozási krízissel, árfolyam-összeomlással, vágtató inflációval, megfizethetetlen kamatokkal, tömeges csődökkel és munkanélküliséggel -, ami aztán igazi "hard landing"-hez vezet, noha ezt szerették volna elkerülni. A halogatott és tétova döntések társadalmi és gazdasági ára és kára mindig nagyságrendekkel nagyobb, mint az időben és következetesen megvalósított, legkeményebb reformoké!