Békesi László

Mit várhatunk egy modern államtól - és mibe kerül ez nekünk?Gazdaságpolitika és államháztartás a 21. század elején

V. 4. A nyugdíjrendszerek átalakítása a generációk közötti teherelosztás problémája

17. ábra

A mai magyar pozíció jellemző paraméterei kerekítve:

• 10 millió lakost tart el 3,9 millió munkával, illetve jövedelemmel rendelkező állampolgár;
• 3,9 millióból nyugdíj-, illetve egészségbiztosítási hozzájárulást fizet 3,4 millió fő (ez a fedezete 3 millió nyugdíjas nyugdíjának, illetve 10 millió állampolgár egészségügyi ellátásának);
• valamilyen jogcímen jövedelme után adót fizet 3,1 millió fő (ez a fedezete a teljes magyar államháztartásnak).

Ezekhez az adatokhoz nem kell kommentár: gyökeres reformok nélkül a nagy ellátórendszerek, illetve az államháztartás belátható időn belül finanszírozhatatlanná válik.

Súlyosbítja a helyzetet a működő nyugdíjrendszerek több évtized alatt felhalmozódott belső aránytalansága, valamint a versenyképesség-növelési kényszer, ami az élőmunka-arányos költségek (járulékok) munkáltatókat terhelő részének csökkentését tenné szükségessé. (Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon.)

Mi lehet a megoldás?

18. ábra

Ez a modell fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan. A csökkenő arányú aktív korosztályok folyó befizetései nem képesek fedezni a gyorsan és tartósan növekvő nyugdíjkiadásokat. (Egyre több nyugdíjas, egyre növekvő életkorig, egye magasabb összegű nyugdíját kellene fedezni.)

19. ábra

Enyhítheti a problémát, ha nő a foglalkoztatási és aktivitási ráta, illetve bővül a járulékfizetők köre, valamint a járulékok alapja. Erre a gazdasági fejlődés és a járulékrendszer reformja korlátozott esélyt ad. (Ide tartozik például az indokolatlanul széleskörű korkedvezményes nyugdíjazás csökkentése, a járulékot nem fizetők bevonása a rendszerbe stb.) Mindez azonban nem elég.

A nyugdíjrendszerek másik nagy modell-változata több elemből áll.

Ez a változat is támaszkodik az állam támogatására - egy minimális összegű átlagnyugdíjat minden jogosult kap, amit az állam költségvetéséből, tehát adókból finanszíroz. A nyugdíj nagyobbik részének fedezetét az aktív korszak alatt befizetett járulékok befektetéséből származó hozamok biztosítják. A két nyugdíjelemet kiegészítheti egy harmadik, aminek fedezetét mindenki maga gyűjti össze aktív korában saját megtakarításaiból (önkéntes nyugdíjpénztárak, hosszú távú életbiztosítások, tartós megtakarításokból vagy vagyonból származó járadékok stb.)

Ebben a modellben csak a minimális alapnyugdíj fedezete terheli az aktív korosztályokat, a többit mindenki saját magának "termeli" meg.

Magyarország 1997-ben áttért erre a modellre, de a szisztéma kiépítését nem fejezte be. (Ráadásul 1998 és 2000 között még vissza is lépett az induló paraméterekhez képest.) Az idő sürget, lépni kell. A jelenlegi rendszer már 2012 után is finanszírozhatatlan lesz.

Elkerülhetetlen az átlagéletkor növekedését követve a nyugdíj korhatár felemelése. (Ez a lépés növelheti valamelyest az aktivitási rátát, tehát a járulékalapokat is.)

Stabil és garanciális viszonyokat kell teremteni a nyugdíjak indexálása terén is. A jelenlegi, svájci indexálás a nominális átlagbérek és az inflációs ráta növekedési ütemét fele-fele arányban érvényesíti a nyugdíjak valorizálásakor. A nyugdíjak tehát részben követik a bérek változását. Ez felesleges teher. A bérek változását a járulékfizetés követi, így az abból származó nyugdíj (járadék) már tartalmazni fogja a béremelés hatását. A nyugdíjak reálértékének megőrzését a fogyasztói árindex hatásának érvényesítése jelenti. A jövőben erre kell alapozni a nyugdíjak indexálását. (Az végképp abszurd és cinikus szempont, hogy magasabb infláció esetén a bérekhez, magasabb béremelkedés esetén pedig az inflációhoz igazítjuk a nominális nyugdíjakat, vagy éppen fordítva!)