2 milliárd euró befektetéséről tárgyalt az első félévben a HIPA
A Nemzeti Befektetési Ügynökség 46 sikeres tárgyalást folytatott le az idei első fél évben.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség 46 sikeres tárgyalást folytatott le az idei első fél évben.
Elfogadhatatlan, hogy migránspárti költségvetése legyen az uniónak. Interjú Varga Mihály pénzügyminiszterrel.
15 százalék felett nőttek a beruházások a második negyedévben.
Még akkoriban kezdték el építeni, amikor az USA igazi szuperhatalommá vált.
Az egyik skandináv országban már a lakóövezethez közel építik azt, nem véletlenül.
Elsősorban informatikai fejlesztésekre készülnek a hazai kkv-k.
Olyan helyre álmodtak vonatközlekedést, ahol korábban az elképzelhetetlen volt.
Több ezer méteres magasságban, fagyott talajban dolgoznak.
Idén 20-25 ezer új lakás épülhet, a sikerhez hozzájárult a kormány Otthonteremtési Programja is.
A beruházás 513 millió forint értékű volt.