Az öltözőjükben talált, bedrogozott lányok miatt veszekednek.
Egymást árulják be a rivális bandák, gyakori az erőszak: ilyen az élet a börtönökben. Interjú.
Szabadulása után is megpróbált megerőszakolni egy úszót Kiss László. Vagyis hazudott Kiss, amikor azt mondta, a börtön után megváltozott.
Szúrással felelt a csúfolkodó viccekre.
Egy 19 éves nőt támadott meg a pakisztáni férfi. Korábban beszökött az országba.
Vízilabdások voltak mindketten, egyikük még Eb-t is nyert.
Rendszeresen követte a nőt, még a szemetét is átnézte.
Gyakran ivott, és féltékeny volt.
9 éves kislányt molesztált folyamatosan a neves edző, aki később meg is erőszakolta.