Mi állíthatná meg a mindent megnyerő Mercedest?
Több példát is találtunk legyőzhetetlennek tűnő csapatok hanyatlására, ezek korunk sikergyárát is elérhetik.
Több példát is találtunk legyőzhetetlennek tűnő csapatok hanyatlására, ezek korunk sikergyárát is elérhetik.
Egyszerű megoldást javasolt, de a versenyigazgató szerint a csapatok elvetették azt.
A Renault sportigazgatója felidézte az esetet, amiért máig fagyos a viszonyuk.
A McLarentől érkező spanyol pilóta szerint a szezon első fele nagyon nehéz lesz.
Chase Carey elnök-vezérigazgató elmondta, hogy hány nagydíjjal számolnak a jövőben.
A Mercedes hétszeres világbajnoka perelt, a bíróság azonban az óragyártónak adott igazat.
A Ferrari és az Alfa Romeo is bejelentette, hogy a Scuderia egy-egy juniorjával tesztel Abu-Dzabiban.
A négyszeres világbajnok érdekes kijelentéseket tett a csapattársáról.
A magyar pilóta Silverstone-ban és Spában is az utolsó körben előzött egyet.
A mexikói pilóta úgy véli, készen áll arra, hogy Max Verstappen csapattársa legyen.