lopás 2020. 06. 17.
Egy éjszaka alatt többször is betört ugyanabba a házba egy férfi
Főleg pénzt és kerti szerszámokat zsákmányolt.
Főleg pénzt és kerti szerszámokat zsákmányolt.
A feltételezett gyilkos erről egy turistának beszélt, és megmutatta, hogyan tudna akár egy gyereket is elrejteni.
Korábban 10 évre ítélték nem jogerősen.
Hiába próbált közbelépni egy felnőtt, a szobában folytatták a veszekedést.
Az ütközés után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Husángokkal és fémrudakkal támadtak egymásra.
Egyszer sem jött össze, a rendőrök mind a két alkalommal perceken belül elfogták.
Több hatóság is kereste, többek között pénzmosás miatt.
Négy, magát szírnek valló férfit ültetett a kocsijába.
Életveszélyes állapotban került kórházban.