Biztonságos és tiszta Budapestet ígér az MSZP
Horváth Csaba szerint a fővárosnak balliberális vezetésre van szüksége.
Horváth Csaba szerint a fővárosnak balliberális vezetésre van szüksége.
Nem minden kampány, ami annak látszik. Az idő előtti korteskedést nehéz megítélni, és nem is büntetik komolyan.
Többhetes tárgyalás után sem tudtak megegyezni az MSZP-vel.
Akár Salgótarjánt és Nyíregyházát is elvesztheti a Fidesz. Az erős Jobbik is megkavarhatja az erőviszonyokat Kelet-Magyarországon az önkormányzati választáson.
Madarasi Istvánt indítják a Fidesz fellegvárában.
A belügyi a honvédelmi és a nemzetgazdasági tárca vezetőjét faggatnák a parlament szakbizottságai előtt.
A XVI. kerületben nagyon színes koalíció jött létre a Fidesz leváltására.
Összeállt a baloldali ellenzék, Falus Ferenc Budapest meggyógyítására és a Fidesz hatalmának megtörésére készül. Interjú.
Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt is ott lesz a DK, az Együtt-PM és az MSZP megállapodásán.
Az Együtt-PM után a DK is hűtlen kezelés miatt tett feljelentést.