Új közösségi oldalt indított az iWiW alapítója
Az oldalon problémás ügyekkel foglalkoznak.
Az oldalon problémás ügyekkel foglalkoznak.
Egyrészt a baloldali ellenzéki pártok, másrészt a belső ellentétek miatt kerültek nehéz helyzetbe a civilek.
Az iWiW egykori alapítója a Facebook-oldalán jelentette be a döntését.
A magyar tüntetők pedig lenyomták az internetadót. Ami 2014-ben történt a technológiában.
Várady Zsolt a Facebookon reagált a DK elnökének felhívására.
Az iWiW alapítója válaszul nyilvánosságra hozta az összes dokumentumot.
Jövőre indulhat Várady Zsolt közösségi oldala. Az iWiW atyjától megtudtuk, hogy a kormányzat működését akarja átláthatóbbá tenni. Erre szerinte a Facebook önmagában már nem elég.