Budapest 2017. 11. 28.
Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása
Nyolc óráról a menetidő három órára csökken.
Nyolc óráról a menetidő három órára csökken.
Az első két új vonat jövő tavasszal gördülhet ki a gyárból.
A furgon vezetője megsérült a balesetben.
A japán sofőrnek csak több mint egy kilométer után tűnt fel, hogy rossz helyen van.
10-től nem járnak a vonatok Ferencváros és Kelenföld között
A Siemens ma minden bizonnyal összeáll az Alstommal.
Kiskőrös és Kunszentmiklós-Tass között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
A cél az, hogy minél nagyobb szakaszon száguldjanak akár 160-nal a vonatok.
225 kilométeres sebességgel is haladhat.
A legnagyobb fennakadás a nemzetközi vonalakon volt.