Csépe Valéria

Miért csak az ember olvas?

IV. Mit tudnak a 6 évesek?

A tipikus fejlődésű 6 évesek már sokat tudnak arról, hogy a nyelvnek mennyi érdekes tulajdonsága van. Ezt a nyelvről való tudást, amelyet átfogó néven nyelvi tudatosságnak nevezünk, sokszor használják, amikor társaik nevét kiforgatják, gúnyolódó rímeket faragnak. Korlátozottan ugyan, de hozzáférnek a szavak szerkezetéhez. A szótagokkal már képesek sokféle műveletet végezni, szótagot elhagyni, a szavak ritmusa szerint kopogni és tapsolni. A szavak valamennyi hangjához mégsem férnek hozzá, ennek lehetőségét az olvasás teremti meg. A szókezdő és szóvégi hangokhoz azért hozzáférnek. A szókezdő hang nagyon fontos lesz az olvasástanulásban. A beszédhangok finom eltéréseinek automatikus feldolgozása fejlett, mint ahogy a vizuális alakzatoké is. Tárgy- és alakfelismerésüket azonban a nézetfüggetlen tárgyazonosítás uralja. Ez evolúciós örökségünknek, a tárgyazonosításért felelős inferotemporális kéreg működésének köszönhető. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz is hirtelen átszoknia agyunknak arra, hogy a csizma mindig csizma, bármerre áll is az orra, viszont az L, az S, az 5 és még sok más betű és szám csak egy irányban L, S, 5 vagy más. Az óvodás és elsős gyerekeknél még természetes, hogy a betűket és számokat ugyanúgy forgatják, mint a tárgyak rajzát.

A 6 évesek alapvetően nyitott, alakítható agyi rendszerrel, érzékeny, környezetelváró mechanizmusokkal felvértezve kezdik az iskolát. Hallási és vizuális észlelésük azonban még erőteljesen formálódik, a szavak belső szerkezetéhez még nem teljesen férnek hozzá, ezek integrációja is csak félig van készen, a világról való tudásuk pedig korlátozott. Ezt az olvasástanításnál figyelembe kell, figyelembe kellene vennünk.

Az olvasás szeretete és a tanítási módszer

Mielőtt a nézők szavaztak, bizonyára elgondolkoztak azon, hogy milyen típusú olvasás szeretetére vonatkozik a kérdés. Az olvasás kifejezést sok mindenre használjuk, a köznyelv leginkább a befogadó, azaz az irodalmi művek olvasására szűkíti le. Ez utóbbi az intellektuális örömszerzésnek egyik olyan forrása, amely nem mindenki számára adatik meg. Az olvasás szeretetét sok faktor határozza meg, így többek között érdeklődésünk is. Technikai szempontból alapvető elem az olvasás könnyedsége, gördülékenysége, az eredmény erőfeszítés-tartalma, azaz a szöveg megértése, befogadás, átélése mekkora erőfeszítéssel társul. A tanítási módszer, itt a kérdésben kissé rejtve az olvasástanítási módszer is, illetve annak sikere hozzájárul ahhoz, hogy egy adott életkorra, előnyösen a negyedik osztály végére ez a könnyed, a szöveg értelmére fókuszáló, elfogadható erőfeszítéssel járó olvasás megjelenik-e. A gyenge olvasás, a szövegértéshez szükséges tudás hiánya eltéríti a gyerekeket attól, hogy vágyjanak olvasni. Valószínűleg ez esett nagyobb súllyal latba azoknál (a válaszolók 79%-a) akik összefüggést látnak a tanítási módszer és az olvasás szeretete között. A nemmel válaszolók feltehetően a tanítási módszert, mint az olvasás megkedvelésének egyik faktorát a többi tényezőhöz képest kevésbé fontosnak ítélték és ezért szavaztak nemmel.
Sajnos a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy az iskolai tapasztalatok, és ennek szerves részeként a tanítási módszerhez tapadó élmények, hosszú időre befolyásolják olvasási szokásainkat.

Az olvasás képessége és a tanítási módszer

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni akkor, ha komolyan vesszük azt a szakmai alapvetést, hogy az olvasási képesség egyfajta 'adottság', azaz számos megismerő funkció (észlelés, figyelem, emlékezet, nyelv) együttesének fejlettsége határozza meg. A kérdés azonban leginkább arra vonatkozik, hogy az olvasási készség megszerzése, azaz a megfelelő szintű olvasás megjelenése összefüggést mutat-e azzal, hogy milyen módszerrel tanulnak a 6-7 éves gyerekek olvasni. Ebből a szempontból szakmailag jól indokolható válasz lehet az igen, hiszen a jó olvasási képességgel iskolába kerülő gyerekek bárhogy, tehát bármely módszerrel meg tudnak tanulni olvasni. Hogy milyen szinten, az egy másik kérdés. Sőt, vannak olyan gyerekek is, akiknek ez minimális segítséggel, spontán is sikerül. Feltehetőleg ezekre a gyerekekre gondoltak azok, akik nemmel válaszoltak (64 %). A 36 % igen egy kizárólagos tanítási módszerre vonatkozóan komoly szám. Ők feltehetően azokra a gyerekekre gondoltak, akiknél az olvasási képesség egészét alkotó bázisképességek fejlődése késik, másként fejlődik, eltérően alakul. Nekik a kutatások jelenlegi adatai szerint nem egyformán jó bármely módszer. A hazai és nemzetközi adatok szerint ezeknél a gyerekeknél csak az adott nyelv írásrendszeréhez legjobban alkalmazkodó, türelmes, rugalmas módszerek célravezetők. A lényeg azonban nem a hagyományon van csak, hanem azon, hogy a beszélt nyelv összetevőit figyelembevevő, a beszédgyakorlatokkal szerves egységet alkotó legyen az olvasástanítás, azaz a gyerekek számára érthetően, megtanulhatóan épüljön a használt írásrendszer a beszédre, az azonosságok szabályaival és a kivételekkel együtt. Mivel az ilyen módszerek minden gyereknek jók, hiszen a fejlődés sajátos velejáróit megfelelően kezelik, nem fedik el a hibákat és időben felismerhetővé teszi a zavarokat, ezeket lenne kívánatos alkalmazni.