Csermely Péter

Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk

E gondolatkísérlet során egy evolúciós ugrásnak voltunk a szemtanúi. Soha nem lett volna belőlünk ember, ha nem rejtegetnénk magunkban megannyi torzszülöttet, amely képessé tesz bennünket a túlélésre a lehető legváltozatosabb bajok esetén is. Mi a tanulság tehát? A túlzott stabilitás, az egyformaság hosszú távon halál. A különlegeseket, a torzakat, a furcsákat szeretni kell. Ők ugyanis a túlélés zálogai.

Miből lehet megtudni, hogy egy élőlény mennyire stabil? Az emberi egyedfejlődés kritikus pontja az arc és a szem kifejlődése. Ez a pont zajérzékeny. Ha az emberpalánta instabil, a fejlődés zavart szenved, az arc és a szem aszimmetrikus, torz lesz. Úgy vélnénk tehát, hogy a szimmetrikus arc a gyönyörű. Nézzük meg Mona Lisát az animáción!

Animáció: Mona Lisa arca azért szép, mert majdnem szimmetrikus

Leonardo mester, úgy tűnik, hogy itt valamit meglehetősen elszúrt. Ez az arc minden, csak nem szimmetrikus. Szárnyaljuk túl Leonardot, és szimmetrizáljuk Mona Lisát! Az eredmény egy szépnek kevéssé nevezhető debella. Szimmetrizáljunk máshogy. Az eredmény megint kiábrándító. Mona Lisa arcának szépsége az aszimmetriájában rejlik. A tisztesség kedvéért meg kell, hogy jegyezzem, hogy itt az aszimmetria az arc aszimmetriája mellett a kép beállításának aszimmetriájából is fakad. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy Mona Lisa arca azért szép, mert majdnem szimmetrikus.

Amikor a kedves olvasó a kedvese arcában gyönyörködik, ne feledje, hogy titokban a kedves gyenge kapcsolatainak arányát méri éppen fel, és azt latolgatja, hogy élete párja vajon a stabilitás és az instabilitás kellően helyes arányát fogja-e átadni gyermekeiknek.