Mások adják a végszót

Vasárnap este a Kinóban újra összejön az egykori Krétakör, hogy A Nibelung-lakópark című darabjukból készült film vetítését követően élőben adják elő a kimaradt jeleneteket, majd a kávézóban a capella koncerttel szórakoztassák azt a kisszámú szerencsés nézőt, aki befér a Kino előterébe. A Nibelung-lakópark mozi- és DVD-premierje alkalmából felhívtuk azokat az ex-Krétakörösöket*, akik benne voltak az előadásban, hogy meséljenek a filmváltozat forgatásáról, arról, hogy a Krétakör feloszlása óta mi minden történt velük és hogy mostanában mire pörögnek a leginkább.

Bánki Gergely

- Hogyan emlékszel vissza A Nibelung-lakópark forgatására, milyen élmény volt filmen is megcsinálni a darabot?

- Igazából nekünk, színészeknek nem volt nagyon eltérő a feladatunk, mint a darabban, kisebb kivételekkel ugyanazt kellett csinálnunk. Nagyon hosszú snittekben vettük fel, ami inkább az operatőrnek volt kemény, különösen, hogy sokszor steadycammel kellett dolgoznia a hőségben, és dőlt róla a víz a húszperces jelenetek közben. Az volt a lényeg, hogy megmaradjon a dolog előadásjellege, látszódjon, hogy egy helyszínen játszódik.

- Hogy tetszik a film, milyen érzés most látni?

- Az utószinkronnál meglepődtem a színvilágán, ami a stúdióban fekete-fehérnek hatott, de valójában nagyon halvány színek vannak benne. Ez kicsit nyomasztó, passzol ahhoz a helyszínhez, a Lipóthoz, ahol felvettük a filmet.

- Mi az, ami nem került bele a filmbe és sajnálod, hogy kimaradt?

- Mivel még nem láttam, nem tudom, de Kornél azt mondta, hogy nem egész jelenetek maradtak ki, hanem inkább nyesegetett a jeleneteken, rövidebbre vette őket.

- Saját megítélésed szerint szakmailag hogyan változott a helyzeted a Krétakör feloszlása óta?

- Rám ez alapvetően felszabadítóan hatott, mert teljesen a saját kezembe került a sorsom, és ez a felszabadultság-érzés a mai napig tart. A Krétakör egy erős szektalét volt, és tizenkét év után nem éreztem azt, hogy egy másik hasonlóhoz kéne tartoznom. Most másféle módon tudok működni, megnőtt a saját magammal szembeni felelősségem. Egyelőre jól érzem magamat ebben, de közben szabadúszónak lenni nagyon kiszolgáltatott dolog, ami szép lassan emészti az embert. Eddig nekem az elmúlt másfél évben nem volt olyan időszakom, amikor ne lett volna valami felkérésem, de folyamatosan ott van az ember fejében, hogy ilyen is lehet. Amikor vége lett a Krétakörnek nagyon szétrobbantunk, mindenki próbálta megtalálni önmagát és újraalapozni az életét, de most kezdjük egymást újra megtalálni.

- Mi a legnagyobb változás az életedben 2008 nyara, a Krétakör feloszlása óta?

- A Krétakör védettsége azt is jelentette, hogy ezzel azonosította magát az ember. Mióta nincs, azóta én csak saját magam vagyok, nem határoz meg más.

- Mire pörögsz mostanában?

- Most nagyon élvezem azt a sorozatot, amit Láng Annamarival, Sárosdi Lillával és Koblicska Lőtével csinálunk a MU Színházban. Terra Incognita a címe és mindegyik részben elutazunk valahova a nézőkkel. Szilveszter délutánján volt az első rész, akkor Japánba utaztunk, ami azért volt jó, mert ott akkor volt éjfél, amikor itt négy óra, és bemutattuk, hogy milyen a japán szilveszter. Mindig a saját ötleteinkkel, játékosan mutatjuk be a helyet, ahova megyünk, de előtte rengeteg információt összeszedünk, úgyhogy a néző tényszerű adatokat is megtudhat az adott kultúráról. A következő február első vasárnapján lesz, akkor Ausztriába megyünk.

- Miben láthatunk legközelebb?

- November végén Szabó Réka Tünet Együttesével csináltuk Az élet értelmé-t a Szkénében, azt játsszuk továbbra is. Márciusban pedig Vajdai Vili rendezi a Presznyakov testvérek Áldozatot játszva című darabját, ami egy rendszerváltás utáni Moszkvában játszódó Hamlet-parafrázis. Márciusban lesz az Ódry Színpadon Néder Panni vizsgaelőadása is, Garaczi László Csodálatos vadállatok-jából.

- Milyen - Krétakörös vagy más - darabra lennél a legkíváncsibb megfilmesített formában?

- A Nibelung azért is volt alkalmas erre, mert a speciális helyszín, ahol játszódik, legalább annyira tud élni filmen, mint ott helyben. Egy hagyományos színpadi produkciónál nem ad annyit a megfilmesítés. Emiatt el tudnám képzelni filmen a Szörprájzparti-t, amit egy lakásban játszunk, de bármi olyasmit, ami nem szokványos színházi térben zajlik.