Forray R. Katalin

Együtt vagy külön? Cigányok, romák, magyarok és az iskola

A nemzetiségi iskolarendszer mintájára alapult egy színvonalas gimnázium (a pécsi Gandhi), egy szakiskola (a mára középiskolát is működtető budapesti Kalyi Jag). Valójában a PTE Romológia Tanszéke is ezt a nemzetiségi felfogást képviseli.

A szakmai és politikai diskurzusokban a kérdés egyre inkább úgy fogalmazódott meg, lehet-e egy népcsoportot mint "hátrányos helyzetűt" definiálni, és oktatáspolitikai feladatként a "felzárkóztatást" kitűzni. A 90-es évek végén végre kettévált a szociális és a kulturális helyzet kérdése, külön normatíva támogatta a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását - függetlenül a tanulók etnikai hovatartozásától -, külön normatíva és a nemzetiségi iskolákhoz hasonló szabályozás a "cigány kisebbségi oktatást".

Ehhez hozzájárult, hogy a 90-es évek közepén hazánkban is terjedni kezdő multikulturális/interkulturális szemlélet erősítette a cigányság önálló kulturális arculatának elismerését az oktatási rendszerben is. (Vállaltan multikulturális arculattal szerveződött a szolnoki Roma Esély, a mai Hegedűs T. András Középiskola.)

A cigány közösség "másságának" elismerése a közbeszédben természetessé vált. Ám a "másság" hangsúlyozása veszélyes dolog. Szélsőséges esetben oda vezethet, hogy "akkor mi keresnivalójuk van közöttünk?" Tudományos köntösbe bújtatva pedig ahhoz az abszurdumhoz, hogy külön "romapedagógia" szükséges a cigányok, romák oktatásához.

Míg folytak az elméleti viták, addig a gyakorlatban az történt, hogy nemzetiségi-kisebbségi oktatás ürügyén sokhelyütt szegregált cigány osztályok szerveződtek, a szegregáció minden negatív tárgyi és személyi feltételével, szociális és pedagógiai következményével.