Gáncs Péter

A karácsonyi evangélium háromféle "kameraállásból"

II. Lukács - evangélium a szeretet születéséről történelmi kontextusban

"Született néktek ma a Megtartó..."
Lukács 2, 11

Jézus születése - az idő közepe

Lukácsnál a történelmi beágyazottság hangsúlyozása komoly teológiai üzenetet is hordoz. A harmadik evangélium mellett neki köszönhetjük az Újszövetség ötödik történeti könyvét, az Apostolok Cselekedeteit is, mely egyben az első egyház- és missziótörténeti dokumentum. Míg Máté Jézusban a próféciák és az idők beteljesedését látja, addig Lukács új történelemszemléletet hirdet meg. Eszerint a történelem első szakasza a választott nép, Izrael korszaka, amely Keresztelő Jánossal zárul. Ezután lép a történelem színpadára Jézus Krisztus, akinek földi küldetése születésétől mennybemeneteléig tart. Ezt követően, pünkösddel indul a történelem harmadik periódusa, az egyháznak, az evangélium terjedésének, a missziónak a története, amely napjainkban is folytatódik, és egészen Jézus végső visszajöveteléig tart. E szerint a lukácsi szemlélet szerint tehát Jézus eljövetele az idő, a történelem centruma. Erre utal a német teológus, Hans Conzelmann (1915- ) könyve, amelyet Lukács teológiájáról írt - Die Mitte der Zeit (Az idő közepe) címmel.

Ezzel a teológiai tézissel többé kevésbé összecseng az a tény, hogy az időszámítást, a történelmet, világszerte két nagy szakaszra osztjuk: a Krisztus előtti és a Krisztus utáni korszakra. Amikor arról beszélünk, hogy "anno Domini 2003", azaz: az Úr 2003. esztendejének karácsonyára készülünk, Krisztushitünktől függetlenül, valamiképpen tőle kiindulva számoljuk az éveket.

Ez még akkor is igaz, ha ennek a fajta keresztény időszámításnak a meghatározásakor köztudottan számítási hiba történt. Egy tiszteletreméltó római szerzetes, Dionysius Exiguus ugyanis megpróbálta kiszámolni Jézus születésének dátumát a 6. században, hogy ehhez igazítsa az időszámítást, ami akkoriban Diocletianus császár (245-313) trónra lépésétől datálódott. Sajnos ez a számítás pontatlanul történt. Mivel Heródes halála bizonyíthatóan Krisztus előtt 4-ben következett be, viszont a már tárgyalt Máté szerint is Jézus Heródes uralma idején született, így minden valószínűség szerint - kissé bizarr módon - Krisztus "Krisztus előtt" 5 és 7 között született. Mindezt neves csillagászok, közöttük Kepler számításai is alátámasztják, akik a bolygók már említett látványos együttállását, konjunkcióját Krisztus előtt 7-re datálják. Ezzel összhangba hozható a Lukács által feljegyzett népszámlálás is, amely szintén "Krisztus előtt" 7 körülre tehető. Ennek az összeírási parancsnak a következtében indult útnak Mária és József Názáretből Betlehembe, és ilyen módon, a prófétai jövendöléseknek megfelelően, a Messiás Dávid városában, a júdeai Betlehemben született meg.

Az Úr szolgálóleánya - Mária

A születés előzményeivel Lukács annyiban foglalkozik, hogy feljegyzi Gábriel angyal szavait, aki Názáretben közli Máriával, hogy milyen kiváltságban lesz része: "Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van... Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezz el..." (Lk 1, 28-31) Az orvos-evangélista rögzíti Mária teljesen jogos kérdését is: "Hogyan lehetséges ez, mikor én nem ismerek férfit?" (Lk 1, 34) Az angyal válasza egybecseng a Máténál is megtalálható misztikus magyarázattal: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, az Isten Fiának." (Lk 1, 35) Erre hangzik el Mária ünnepélyes válasza, ha úgy tetszik, hitvallása: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lk 1, 38)

Ezzel a vallomással maga Mária határozza meg önmaga üdvtörténeti küldetését.
Ő az Úr kegyelmet talált, engedelmes szolgálóleánya, akit mi, protestánsok is tisztelünk.

6. ábra

Hans Küng, ismert és vitatott katolikus teológus (1928-) így ír Máriáról: "Mária nem kegyelmet osztó mennyei lényként jelenik meg az Újtestamentumban, hanem mint kegyelmet nyerő emberi lény. Nemcsak Jézus valóságos ember voltáról tesz tanúságot, hanem Jézus Istenben való eredetéről is. Innen származik Mária jelentősége a keresztény kegyesség számára: Jézus anyjaként ő példája és előképe a keresztény hitnek és prófétai tanúja Isten nagy cselekedeteinek."

Ez a biblikus mariológia, Mária önértelmezése szólal meg Mária hálaénekében, a híres Magnificat-ban, amit ugyancsak Lukács evangéliumában találhatunk meg: Lk 1, 46-55. Az ötödik evangélistaként is emlegetett, evangélikus Johann Sebastian Bach (1685-1750) fenséges oratórikus zeneműben dolgozza föl a Magnificat teljes latin szövegét (BWV 243).

A pár éve elhunyt evangélikus diakonissza költő, Túrmezei Erzsébet (1912-2000) Mária című költeményében őszintén vall arról, hogy mit jelent nekünk, protestánsoknak Jézus édesanyja.

Mária

Szívemtől oly messze voltál,
názáreti liliomszál,
míg Fiad elé hajoltál.

Őt ölelem át hitemmel.
Őt dicsérem énekemmel.
Őt szeretem szerelemmel.

S kerültelek koronásan,
cifrahímű, szép palástban,
hogy Őt kisebbnek ne lássam.

Eltakarta fényességed
a tövist, a szegénységet,
s eltakart előlem - Téged.

De az ige fénye mellett
most már látlak, énekellek,
énekemmel átölellek.

Úgy, amint Érte vagy áldott,
s amint Te is Őt imádod,
szíveden sarjadt virágod.

Fiad alázatos, tiszta
tükre, ki fényét beissza,
hogy Reá vetítse vissza.

Nem vagy többé messze-távol.
Szőve fényből, napsugárból
példád előttem világol.

Kísérlek, mert Őt kíséred.
Dicsérlek, mert Őt dicséred.
Őbenne dicsérlek Téged.