Gáncs Péter

A karácsonyi evangélium háromféle "kameraállásból"

III. János - evangélium a szeretet születéséről egzisztenciális kontextusban

"Az Ige testté lett..." János 1, 14

János evangélista, szimbólumához, a sashoz méltóan, felülről látja az eseményeket, nagy összefüggéseket tár föl és ugyanakkor szinte filozofikus mélységekbe vezet el. Korunkban neves tudósok sora vallja, hogy az anyag végső soron energia, amely visszavezethető a gondolatig. Ha úgy tetszik, János erről a titokzatos összefüggésről, szédítő csodáról tesz bizonyságot, amikor arról ír, hogy az isteni gondolat, a teremtő Ige, a Logosz testté lesz Jézus Krisztusban.

De János ugyanakkor tud a karácsonyi passióról is, anélkül, hogy jászolról és mögötte felsejlő keresztről beszélne, egyértelmű az utalás: Jézus "...saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt." (Jn 1, 11) Ez az inkarnáció fájdalma, ahogy Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893 -1971) fogalmaz: "ez a karácsony isteni fájdalma. Az örökkévaló belépett az időbe, s ezzel belépett a halál jegyesei közé..."

Jánosnál a kozmikus, üdvtörténeti, kronológiai és földrajzi beágyazottságnál, de a filozófiai mélységnél is fontosabb azonban az egzisztenciális kontextus, a személyes érintettség. Evangéliumát ugyanis így folytatja: "Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében." (Jn 1, 12) A karácsony igazán meglepő ajándéka, esélye, de ha úgy tetszik, kockázata is, hogy a testté lett Ige, az inkarnálódó szeretet bennünk is megszülethet, és ezáltal Isten gyermekeivé lehetünk. Erről az egész életünket átrendező egzisztenciális fordulatról Angelus Silesius német költő (1624-1677) így ír:

"Nézd a Szűz Gyermekét! A szűk jászolt tekintsed:
benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.
Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,
újra eljönne az Úr, s Gyermekként megszületne.
Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben."

János páratlanul speciális evangéliumát, azt a "karácsonykoncentrátumot", amire a felhígított konzumáradatban fuldoklóknak talán a leginkább szüksége van, a már idézett Reményik Sándor hátborzongató látomásban szólaltatja meg:

János evangéliuma
(részletek)

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklő fejük
Bölcső körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt

...

De János messze áll és egyedül.
Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,
Nem születésről, nem fogantatásról,
Csillag, csecsemő, angyalok kara,
Jászol, jászol-szag, - József, Mária,
Rongy és pólya, királyok, pásztorok,
Induló végtelen karácsonyok:
Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem
Kihull az ő külön történetéből,
Kihull mindez, és mindez idegen,
Apró, földízű, emberi dolog.
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

János, evangélista, negyedik
Külön áll, világvégen valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen örvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve:

'Kezdetben vala az ige.
S az Ige testté lőn.