Gángó Gábor

V. Egy sajátos világ: Kelet-Közép-Európa

Kelet-Közép-Európa olyan terület Európa szívében, amelyre már számos megnevezést és jelzőt aggattak. Régió, periféria? Megkésett, elmaradott, kényszerpályás? A térség népeinek közös államalakulata egészen 1918-ig a Habsburg birodalom volt. Állami szuverenitás híján az itt élő népek gyakran könyvekben és filozófiai doktrínákban keresték létük igazolását. Mindenekelőtt J. G. Herder német filozófus tanítása volt nagy hatással a kelet-európai népek nemzettudatára. Kelet-Közép-Európa nemzeti mozgalmai alapvetően nyelvi és kulturális nacionalizmusok alakjában nyilvánultak meg.

3. ábra

Bővebben erről a VII. részben lesz szó.

4. ábra

5. ábra

Az organikus felfogás Herdernél ennélfogva nemcsak azt jelenti, hogy az egyes népek tagjai között feltétlenül vérségi kapcsolat állna fel, hanem azt is, hogy a nép mint komplex organizmus az emberi lény analógiájára írható le tudományosan. Herder téziseinek értelmében a népeket, az egyénekhez hasonlóan, nem szabad erőszakkal kimozdítani természetes kultúrájukból, fejlődési ütemükből. Az eltérő természeti körülmények között eltérő karakterű népek fejlődtek ki. Ez a karakterkülönbség a nemzeti ellentétek alapja. Herder a 116. humanitás-levélben foglalta össze kiskátészerűen a nemzeti lét feltételeit, e gondolatok találtak oly gyakran visszhangra a Habsburg birodalom szláv népeinek publicisztikájában. [3]

6. ábra

Az osztrák patriotizmus gondolata a 19. század derekán volt a legnépszerűbb, majd a kiegyezés korában fokozatosan értékét vesztette, s a Monarchiával együtt halt el 1918-ban. Egyik utolsó nagy népviselője Jászi Oszkár. A birodalmi gondolat képviselői számára Ausztria léte nem véletlenszerű, fennállása nem káros a benne élő népek számára. Ellenkezőleg: a birodalom történeti hivatását éppen e soknemzetiségű mivoltában tudja betölteni, így képes egyensúlyi szerepet betölteni az európai hatalmi politikában, így tudja feltartóztatni az orosz birodalom terjeszkedését, és így töltheti be leginkább kultúrmissziós hivatását, a Nyugat értékeinek kelet felé való terjesztését.

Kelet-Közép-Európa nemzeti fejlődéseihez képest a magyar nacionalizmus sajátos vonásokkal rendelkezik. Mielőtt ezekre a vonásokra térnénk a következő részben, meg kell különböztetnünk két általában egymást kizáró nemzetmodellt: 1) a polgári-bürokratikus-területi modellre és 2) az etnikai-genealógiai típusú nemzetfelfogásra. Az első modell értelmében a nemzeti mozgalom jellemzően arisztokratikus-nemesi elitek kezében van, amelyek bekebelezik egyfelől az alsóbb néprétegeket, másfelől a külső területeket. Az etnikai-genealógiai alapozású nemzeti mozgalmakat kirekesztett, emigráns vagy renegát értelmiségi elemek szervezik, mintegy "alulról".

A kelet-európai nacionalizmusokra ez a második típus a jellemző, amely politikai hatalom híján kulturális erőforrásokat mozgósít. Az etnotörténelemre, a nemzeti nyelvre, az esetleges etnikai vallásra és a szokásokra hivatkozva szólít fel a belső egységre és szolidaritásra, és az "idegen elnyomóval" szembeni fellépésre. Ennek érdekében teremt fejlett írásbeliséget, irodalmi magaskultúrát, és alkot hősi múltat magának. (Napjaink nemzeti mozgalmai is alapvetően e séma szerint modellálhatók.)