A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNMárton Anna
11:40VívásAnna Marton-Lucia Martin-Portugues
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Újabb 11 millió eurós EU-segély Iraknak

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió további 11 millió eurós támogatást nyújt Irak újjáépítéséhez, részben az újonnan létrehozandó nemzetközi újjáépítési alap közvetítésével - jelentette be kedden az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

Az unió végrehajtó intézménye másodszor hozott döntést ilyen segélyek folyósításáról azóta, hogy az Iraknak adományozó országok és szervezetek október végén Madridban tartott konferenciájukon megállapodtak a támogatások feltételeiről.

A 11 millió eurós összegből 3 milliót az Európai Kezdeményezés a Demokráciáért és az Emberi Jogokért elnevezésű program, 8 milliót pedig az úgynevezett gyors reagálású mechanizmus költségvetésének terhére nyújtanak.

A beígért iraki segélyek töredékét igazolták vissza/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031208abeigert.html

Mindkét támogatási keret annak az átfogó segélycsomagnak a része, amelyet az EU a madridi konferencián jelentett be és a közösségi költségvetésből fog finanszírozni. Madridban az unió összesen - a tagállamok hozzájárulásaival együtt - 1,24 milliárd eurós segélyek folyósítását vállalta az elkövetkező egy-másfél éves időszakra.

A most bejelentett támogatások közül a 3 millió eurós kerettel az ENSZ-nek azokat az erőfeszítéseit kívánják segíteni, amelyek a képviseleti demokrácia intézményeinek megteremtésére, a civil szervezetek működésének ösztönzésére, valamint a jogállamiság és az emberi jogok elveinek érvényre juttatására irányulnak.

Az EU gyors reagálású mechanizmusának költségvetéséből származó további 8 millió eurót az ENSZ és a Világbank által kezelt nemzetközi újjáépítési alapba folyósítják. E hozzájárulás fő céljaként ugyancsak Irak politikai és társadalmi stabilizálását jelölték meg. Konkrétan ez egyrészt a demokratikus intézmények kiépítését és megerősítését, másrészt a politikai átmenethez szükséges ENSZ-szerepvállalás erősítését jelenti.

A bizottság külkapcsolatokért felelős tagja, Chris Patten, szerint a madridi konferencia bizonyította, hogy az újjáépítéshez szükséges nemzetközi alapokból nincs hiány. Az irakiak azonban csak akkor tudják átvenni a politikai és gazdasági újjáépítés irányítását, ha képesek lesznek meghatározni a fontossági sorrendeket és kezelni a beérkező külföldi segélyeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!