Változtatnának a vasúti szállítás szabályain

Vágólapra másolva!
A Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium módosítaná a vasúti árufuvarozási szerződésekre vonatkozó szabályokról szóló rendeletét - tudta meg a Napi Gazdaság. A tervezet szerint jóval egyszerűbbé és átláthatóbbá válhat a szabályozás, ami elősegítheti a vasúti szállítás versenyképességének javítását, a szakma szerint azonban ez édeskevés.Az elképzelés szerint a jövőben nem kell majd egy vasúttársaságnak az üzletszabályzatában rögzítenie a szállítási díjakat, elegendő, ha azokat a szerződéseiben tünteti fel.
Vágólapra másolva!

Ez több szempontból is könnyebbséget jelent a vasúttársaságoknak: nem kell folyton engedélyeztetni a vasúti igazgatási szervnél a módosításokat, és ami fontosabb, nem lenne publikus a díjszabás. Jelenleg ugyanis komoly hátrányt szenvednek el a vasúttársaságok amiatt, hogy míg az ő díjszabásuk nyilvános, addig a közúti fuvarozóké üzleti titok - mondta Kalotai Zoltán, a CER Zrt. kereskedelmi igazgatója.

A szakminisztérium rendelettervezete emellett úgy próbálja meg átalakítani a szabályozást, hogy azt az általános fuvarozói szerződésekhez hasonlóan a Polgári törvénykönyv szabályai alapján határozza meg, így egy sor szabályt, kitételt nem is kell megjelentetni a rendeletben. Az új rendelet jelentősen csökkentené az üzletszabályzatban kötelezően feltüntetendő elemeket, a vasúttársaság pedig maga dönthetné el, mennyi könnyítést ad a megrendelőjének.

Adott esetben versenyelőnyre is szert tehet, ha nem köti meg túlságosan a megrendelő kezét. A tervezet külön pontban megemlíti az intermodális fuvar fogalmát, ami azért fontos, mert a nemzetközi kombinált árufuvarozáshoz kapcsolódó kedvezményről szóló rendeletben is megjelenik ez a fogalom (itt tipikusan a Ro-La rendszerről van szó).

Kérdés persze, mennyiben könnyíti meg ez a változtatás a vasúti fuvarozás helyzetét a közútival szemben. Mint minden egyszerűsítés, ez is javít a helyzeten, de ez azért még kevés a vasút-közút viszony jelentős befolyásolására - véli Kalotai.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!